Magyarország elszippantja a szlovák cégeket

Pozsony |

A jelenlegi és a korábbi kormányok elhibázott gazdaságpolitikája miatt látványosan romlott Szlovákia megítélése a vállalkozók körében. Emiatt csak tavaly több mint 2 ezer cég fordított hátat az országnak. A többségük Magyarországon és Csehországban jegyeztette be magát.

A vállalkozókkal szembe támasztott egyszerűbb feltételek, átláthatóbb jogszabályok, alacsonyabb adók, hatékonyabb bíróságok, kevesebb korrupció, alacsonyabb bérköltségek, nagyobb kereslet – a Bisnode tanácsadó társaság legfrissebb felmérése szerint a Szlovákiának hátat fordító cégvezetők ezzel indokolják, hogy társaságukat más országban jegyezték be. „Tavaly 2389 társaság hagyta el Szlovákiát, hogy egy másik országban jegyeztesse be magát. A legtöbben a szomszédos országokat választották. A legvonzóbbnak tavaly Magyarország számított, ahová 622 szlovákiai cég telepedett át. A sorban Csehország és Bulgária következik, 514 és 129 céggel, sokan választották azonban Lengyelországot és Romániát is” – nyilatkozta Petra Štěpánová, a Bisnode elemzője.

Magyarország elsősorban az alacsonyabb társasági adóval vonzza a vállalkozókat. „Míg Szlovákiában ez 21%, Magyarországon csupán 9. Az alacsonyabb adóteher lehet a titka azonban Bulgáriának is, ahol a társasági adó 10 százalékos” – mondta Štěpánová. Magyarország és Csehország vonzerejét szerinte növeli, hogy közel vannak, Csehországban ráadásul az összes szlovákiai vállalkozónak, Magyarországon pedig a Dél-Szlovákiából származó vállalkozók jelentős részének nincsenek nyelvi akadályai. „Lengyelország és Románia vonzereje az alacsonyabb bérköltségekben rejlik” – tette hozzá a Bisnode elemzője.

A Szlovákiát elhagyó cégek között látványos különbségek vannak azonban regionális szempontból is. A legtöbb ilyen társaság, nagyjából ezer, Pozsony megyéből költözött el, a második pedig Nyitra megye, 344 céggel. A sor végén Eperjes és Trencsén megye található, ezekből alig valamivel több mint 94 cég költözött el. Ágazati szempontból a kis- és nagykereskedelem vezet, több mint 500 céggel. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?