Lesz elég földgáza Szlovákiának az előttünk álló fűtési szezonra

50 embert kellett evakuálni gázszivárgás miatt
Pozsony |

Szlovákia felkészült az előttünk álló fűtési szezonra, legalábbis ami az ország gáztartalékait illeti – derül ki a gazdasági tárca legfrissebb jelentéséből, amit szerdai ülésén a kormány is megvitatott.

A gáztárolással foglalkozó szlovákiai cégek teljes tárolási kapacitása 4,66 milliárd köbméter, amin a Nafta Rt., a Pozagas Rt. és az SP Storage Kft. osztozik. A gazdasági tárca szerdán előterjesztett jelentése szerint az említett társaságok tárolóiban augusztus 21-én 4,16 milliárd köbméternyi gáz volt, ami 89 százalékos feltöltöttséget jelent. Peter Žiga gazdasági miniszter is elismerte azonban, hogy az elmúlt hetekben folytatódott a tárolók feltöltése, mára így az augusztusi adatot is sikerül meghaladnunk. A Gas Infrastructure Europe adatai szerint a szlovák gáztárolók jelenlegi töltöttsége már eléri a 97 százalékot, míg például Ausztriában ez 98, Magyarországon pedig 93 százalékon áll. A magyar külgazdasági miniszter, Szijjártó Péter e héten bejelentette, hogy a jövőre Ukrajnán keresztül megvásárolni szándékozott orosz gáz mára szinte teljesen megérkezett a magyarországi tárolókba. A mintegy 6,3 milliárd köbméteres magyarországi tárolókban jelenleg 5,9 milliárd köbméter gáz található. Szijjártó szerint így Magyarország gázellátása is biztosított. (mi, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?