Budapest. Mától október 29-ig a budapesti Puskás Ferenc Stadion közelében található SYMA Rendezvénycsarnokban a Security&Safety Nemzetközi Biztonságtechnikai, Vagyonvédelmi Kiállítás, amely évek óta Kelet-Közép-Európa legrangosabb szakvásárának tekinthető. A sorrendben 15.
Főszerepben a biztonság
Budapest. Mától október 29-ig a budapesti Puskás Ferenc Stadion közelében található SYMA Rendezvénycsarnokban a Security&Safety Nemzetközi Biztonságtechnikai, Vagyonvédelmi Kiállítás, amely évek óta Kelet-Közép-Európa legrangosabb szakvásárának tekinthető. A sorrendben 15. kiállításon most is több nagy világcég lesz jelen. A szervező Elitexpo Kft. vezetői legalább 18–20 ezer látogatóra számítanak, köztük több ezer szlovákiai és szlovéniai érdeklődőre, valamint szakemberre. A kiállítás egyben szakvásár is, hiszen a legtöbb kiállító akciós áron kínálja vagyonvédelmi technikai eszközeit, szolgáltatásait. A gépkocsival érkezők számára a közelben díjmentes parkolók állnak rendelkezésre. (M. Cs.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.