Pozsony. A Szlovák Takarékpénztár (SLSP) 2004 első felében 1,604 milliárd korona adózás utáni nyereséget ért el, ami 20 százalékkal haladja meg az elmúlt év hasonló időszakának profitját.
Fiatalokra fókuszálnak
Pozsony. A Szlovák Takarékpénztár (SLSP) 2004 első felében 1,604 milliárd korona adózás utáni nyereséget ért el, ami 20 százalékkal haladja meg az elmúlt év hasonló időszakának profitját. Az ország legnagyobb bankjában egy év leforgása alatt csupán 1 százalékkal (1,6 milliárd koronával) nőtt a betétállomány, azonban a hitelkihelyezése ugrásszerűen, 43%-kal emelkedett, elérve a 60,1 milliárd koronát – közölte Štefan Máj, a takarékpénztár alelnöke. A dinamizmusnak köszönhetően a bank piaci részesedése nem csökkent, továbbra is az SLSP adja a szlovák bankpiac mérlegfőösszegének 21,6%-át, a betétek 23,7%-át és a jelzálog-folyósítás 22,6%-át. A bank új szolgáltatásai között említhető, hogy megkezdte a szövetkezeti lakások megvásárlását célzó hitelek nyújtását; erre a célra a jelzálog- és a fogyasztói hitelek is felhasználhatók. Regina Ovesny-Straka, a takarékpénztár elnöke kiemelte: az utóbbi időben külön hangsúlyt fektetnek a diákok és egyetemisták hiteligényeinek kielégítésére, továbbá a tanulmányaikkal összefüggő kiadásaik finanszírozására. A bank 12 felsőoktatási intézménnyel működik együtt, s eddig 25 millió koronával járult hozzá a diákok továbbképzéséhez. (shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.