Drágulhat a kenyér a szociális csomag miatt

kenyér
Pozsony |

A még a Fico-kabinet által elfogadott szociális csomag várható negatív hatásaira a pékek már korábban felhívták a figyelmet, mára azonban elkészült az ezzel kapcsolatos hatástanulmány is, amely a pékeknek ad igazat. Ha hamarosan nem nő a kenyér ára, veszélybe kerülhet az ágazat.

A Fico-kabinet szociális intézkedései között szerepelt a munka törvénykönyve módosítása. Ennek köszönhetően idén májustól nőtt a bérpótlék az éjszaka, a hétvégén és az ünnepnapon végzett munkáért. Az éjszakai munka után járó bérpótlékot az óránkénti minimálbér 20%-áról 30%-ra növelték. Míg korábban a hétvégi munkára – hacsak nem túlóráról volt szó – semmilyen pluszpénzt nem kellett fizetnie a munkaadónak, májustól a szombati munkavégzésért legalább a minimálbér 25, vasárnapra pedig legalább 50 százalékát kell fizetni a rendes bér mellett. Ennél is többet kell fizetni az ünnepnapon végzett munkáért: itt az alap a dolgozó átlagbére, és ennek a 100 százalékát kell kifizetni.

A módosítás leginkább azon ágazatok munkáltatóit érinti, akik kénytelenek éjszaka és hétvégén is dolgozni. Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy az egyik leginkább érintett ágazatnak a pékipar számít, amelynek az ágazati érdekvédelmi szervezete mára elkészítette az ezzel kapcsolatos hatástanulmányt is. „A bérköltségeket érintő jogszabály-módosítások miatt a pékségek költségei átlagosan 11 százalékkal nőttek. Emiatt a bérekre fordított összeg a pékségek teljes termelési költségeinek ma már az 50 százalékát teszi ki” – nyilatkozta Tatiana Lopúchová, a Szlovák Pékipari Szövetség elnöke. Szerinte a minimálbér növelése miatt a költségeik az idei év végéig 12–14 százalékkal nőhetnek. Ennél is drasztikusabb költségnövekedést voltak kénytelenek elszenvedni az alkalmazottaikat az ügynökségeken keresztül foglalkoztató munkáltatók, ezek esetében az órabérre fordított költségek a szociális csomag miatt Lopúchová szerint májusban 70–100 százalékkal nőttek.

A pékségek ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetnek, hogy a nagyobb költségeiket továbbra sem tudták beépíteni az áraikba, mivel főként a külföldi üzletláncok hallani sem akarnak az áremelésekről. Ha nem sikerül megoldást találni, annak Lopúchová szerint a pékségek alkalmazottai isszák meg a levét, a munkáltatók ugyanis a túlélés érdekében kénytelenek lesznek csökkenteni az egyéb bónuszokat, az alkalmazottak így ugyanakkora összeget kapnak majd, mint a szociális intézkedések elfogadása előtt. „A szociális csomag egyedüli haszonélvezője így az állam lesz, amely ennek köszönhetően több adót szedhet be” – vallja Lopúchová.

A Szlovák Pékipari Szövetség szerint a kenyér ára ma nagyjából ugyanolyan szinten van, mint 12 évvel ezelőtt. „Ez a pékek termelési költségeit sem fedezi, ami hosszabb távon fenntarthatatlan” – tette hozzá Lopúchová. A pékek érdekvédelmi szervezete azt szeretné elérni, hogy az üzletláncok legalább a gyártási költségeknek megfelelő áron árusítsák a péktermékeket. Ehhez azonban szükségük lesz az állam támogatására is, amely az üzletláncokról szóló jogszabály módosításán keresztül lehetővé tenné ennek a kikényszerítését. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?