Csak a legerősebb hazai tejtermelők maradtak talpon

Pozsony |

A szlovákiai tejtermelőket az elmúlt években az egyik csapás érte a másik után, ráadásul a helyzetük ma sem nevezhető rózsásnak. Épp ellenkezőleg, míg az elmúlt húsz évben a tehéntej felvásárlási ára alig változott, a termelők költségei az egekbe szöktek, és egyre több gondot okoz a munkaerőhiány is.

A szlovákiai mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzetét taglaló Zöld jelentés szerint a termelők a nyers tehéntej kilogrammját jelenleg nem egész 33 centért értékesítik, vagyis a felvásárlási ár az elmúlt két évtizedben alig változott. Az agráriumban a havi bruttó átlagbér ugyanakkor 763 euró körül mozog, vagyis a húsz évvel ezelőttihez képest 130 százalékkal nőtt. A mezőgazdaság azonban még így is az egyik legrosszabbul fizető ágazat.

Hogy Szlovákiában ma még egyáltalán vannak tejtermelők, az nagyrészt annak köszönhető, hogy az ágazatban az elmúlt időszakban sikerült növelni a termelés hatékonyságát.

Míg az ezredforduló körül éves viszonylatban egy fejőstehénre átlagosan 4600 kilogramm tej jutott, a 2018-as Zöld jelentés szerint az átlag elérte a 7400-kilogrammot, ami 60 százalékos növekedés.

A gazdák emellett az egyéb termékek értékesítésével legalább részben igyekeznek fedezni a tejtermelés növekvő költségeit. A termelők versenyében azonban így is csak a legerősebbek maradtak fenn.

„Az új technológiák jelentős mértékben hozzájárulnak a takarmánynövények korszerűbb és rugalmasabb begyűjtéséhez. A gyorsabb begyűjtés nem ront a takarmány minőségén, a klímaváltozás miatt ráadásul fontos a gyors betakarítás” – nyilatkozta Pavol Findura, a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetem Műszaki Tanszékének az oktatója. Amíg az állatok takarmányozása az új technológiák alkalmazásával rugalmasabban és jó minőségben elvégezhető, az istállók felújítása, vagy az újak megépítése bonyolultabb folyamatnak számít.

„A gazdasági épületek több mint 90 százaléka 1989 előtt épült, sok azonban már 50 évvel ezelőtt is létezett. Hogy reagálni tudjunk az aktuális változásokra, több pénzt kell fektetnünk a gazdasági épületek felújítására” – mondta Marián Kohút, a Családi Farmok és Agrárvállalkozók Szlovákiai Szövetségének az elnöke. „Tagjaink között nagy az igény az új beruházások iránt”

– állítja Margita Štefániková, a Szlovákiai Tejtermelők Szövetségének a vezetője, aki ezt a növekvő konkurenciával magyarázza. Štefániková szerint a szlovákiai tejtermelők látják a környező országokban az ágazatba irányuló befektetéseket, ezért ők is hasonlókat szeretnének. A szlovákiai állattenyésztési ágazat további nagy problémája a munkaerőhiány, ami legkomolyabban az állatgondozásban mutatkozik meg. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?