Pozsony. Jövőre nagy valószínűséggel megszűnik a jelzáloghitelek állami kamattámogatása, és az erre szánt összeget átcsoportosítják a szociális bérlakások építésére. Emellett nő az Állami Lakásfejlesztési Alap pénzügyi kerete is.
Célirányosabb lakásfinanszírozás
A kamattámogatás általános jelleggel bír, tehát a jó anyagi helyzetben lévők is részesültek belőle, míg a szociális bérlakások támogatása inkább célirányos, s valóban azokon segít, akik a leginkább rászorulnak. A tárca úgy látja, ennek dacára vonzóak maradhatnak a jelzáloghitelek, hiszen a banki alapkamat csak ebben az évben 6%-ról 4,5%-ra mérséklődött. Természetesen a parlament jóváhagyásától függő döntés nem visszamenőleges hatású, tehát akik eddig részesültek az állami kamattámogatásban, azok ettől a jövőben sem esnek el. Az átcsoportosítás nem érinti a lakás-takarékpénztárak ügyfelei által élvezett állami prémium nagyságát, amelynek mértéke 2005-ben sem változik. Norbert Lazar, az OTP Banka Slovensko szóvivője szerint a kamattámogatás megszűnésének hatását a bankok, legalábbis kezdetben nem tudják teljes egészében a magukra vállalni, ez majd a konkurenciaharc és az alapkamatok további alakulásának függvénye.
Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) július derekával leállította a kérvények fogadását, mivel kimerült a pénzügyi kerete. Ezt tapasztalva az építésügyi tárca belső átcsoportosítással további 900 millió koronát pumpál az alap által finanszírozott szociális jellegű bérlakások és magánerős építkezések finanszírozására – közölte Elena Szolgayová, a minisztérium lakásépítési szekciójának vezérigazgatója. Ennek köszönhetően az alap valamennyi, július 15-ig beérkezett, a feltételrendszernek megfelelő kérvény teljesítésének eleget tud tenni. (shz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.