Első pillér
Ez a jelenlegi nyugdíjfolyósítási rendszer korszerűsített változata lesz, amely továbbra a felosztó-kirovó elv alapján működik, vagyis a befizetett nyugdíjjárulékból a jelenlegi nyugdíjak egy részét fizetné belőle az állam.
AZ ÚJ NYUGDĺJRENDSZER
Ez a jelenlegi nyugdíjfolyósítási rendszer korszerűsített változata lesz, amely továbbra a felosztó-kirovó elv alapján működik, vagyis a befizetett nyugdíjjárulékból a jelenlegi nyugdíjak egy részét fizetné belőle az állam. A minisztérium tervei szerint a reform bevezetésekor az első pillér még 50 százalékos szerepet kapna, tehát a nyugdíjbefizetések felét – a bruttó fizetés 10 százalékát – rögtön újraosztja majd az állam. Idővel a pillér szerepe fokozatosan csökken majd, feladata csak a szociálisan rászorulók nyugdíjainak fizetése lesz.
Második pillér
A második pillér az úgynevezett tőkefedezeti elven alapszik, vagyis az aktív munkavállaló befizetését egy számlán helyezik el, és a nyugdíjalap – a pénz kezelője – befektetései révén próbálja kamatoztatni azt. Ez a pillér is kötelező befizetéseken alapszik majd, induláskor a nyugdíjjáruléknak a tőkefedezeti elven alapuló pillérrel azonos részét kapja, vagyis a bruttó bér 10 százalékát. E módszer súlya a befizetett összeggel arányosan az évek során egyre inkább növekedni fog, idővel teljesen átveszi majd az első pillér szerepét, vagyis a kötelező nyugdíjjárulék teljes összege személyi számlán lesz elhelyezve.
Harmadik pillér
Ennek alapját a magánnyugdíj-pénztárak és a kereskedelmi jellegű biztosítások képezik. A harmadik pillér már nem kötelező, mindössze az érintett anyagi helyzetétől, időskori igényeitől függ. Részben már ma is működik a rendszer, ugyanis a járulékos nyugdíjbiztosítás, a különböző biztosítók megtakarítási termékei révén Szlovákia számos polgára a gyakorlatban is kipróbálta a harmadik pillér nyújtotta lehetőségeket, azonban a rövid felfutási idő miatt e módszer gyümölcseit egyelőre még kevesen élvezik. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.