Az élelmiszer-biztonság terén a térségben csak Ukrajnát előzzük meg

élelmiszer
Pozsony |

Szlovákia az élelmiszer-biztonság szempontjából továbbra is lemarad régiós versenytársaitól – derül ki az Economist Intelligence Unit (EIU) gazdaságkutató intézet által készített globális élelmezésbiztonsági ranglista adataiból. 
 

„Míg Ausztria a 11., Csehország a 23., Lengyelország a 27., Magyarország pedig 30. a listán, Szlovákiának ezúttal is be kellett érnie a 34. hellyel. A szomszédos országok közül így csak az ukránokat sikerült leköröznünk”

– nyilatkozta Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség (SFD) elemzője.

A globális élelmezésbiztonsági index (Global Food Security Index) három alindexből tevődik össze. Az egyik az élelmiszerek megfizethetőségét veszi figyelembe, vagyis azt, hogy az egyes országokban milyen árszint mellett lehet megvásárolni az élelmiszereket. Itt olyan mérőszámokat összesítenek, amelyek például azt mutatják be, hogy az élelmiszerre költött összegek mekkora hányadát jelentik a háztartások költéseinek, illetve mekkora a mezőgazdasági termékekre kivetetett vámok mértéke, vagy mekkora állami támogatást kapnak a gazdák. 

A második alindex az élelmiszerek hozzáférhetőségét a fizikai elérhetőség szempontjából vizsgálja. Itt például azt tekintik át, hogy milyen az adott ország élelmiszer-ellátásának szintje, milyen fejlettségű az agrárszektor infrastruktúrája, vagy mennyire ingadozó a mezőgazdasági termelés mértéke. 

A harmadik alindex az élelmiszerek minőségét és biztonságát veszi figyelembe. A minőségi szempontoknál azt tekintik át, hogy mennyire változatos és tápértékben gazdag a lakosság átlagos étrendje az adott országban, míg a biztonság területén például az ivóvíz elérhetőségét, illetve az élelmiszer-biztonságra felügyelő hatóságok meglétét vizsgálja.

Az élelmiszer-biztonság szempontjából a világ három legjobban teljesítő államának Írország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia bizonyult. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?