Akár negyven százalék is lehet az eltérés

Magyarországon a nők átlagosan 20 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál. Sok esetben csak azért, mert nők. Nemük miatt értékelik kevesebbre munkájukat főnökeik. 1990 óta a munkanélküliség növekedésével párhuzamosan emelkedtek a bérkülönbségek is a nők és a férfiak között. Különösen bizonyos ágazatokban szembeszökő a bérkülönbségek növekedése.

Az egészségügyben és az oktatásban a különbség a 40 százalékot is elérheti. Az Országos Munkaügyi Kutató és Módszertani Központ adatfelvétele alapján országos átlagban a nők keresete a férfiak keresetének 80 százaléka. A gazdasági és költségvetési szervezetek vezetői körében a nők a férfiak keresetének 60 %-át kapják, de ilyen kirívó a különbség a hírközlési és postai tevékenységet folytató egységek és az oktatási vezetők körében (63,8%) is. Ez utóbbi különösen világosan utal az előítéletekben gyökerező diszkriminációra, hiszen a pedagógusok nagy többsége nő. Ugyanígy az egészségügyi és szociális szolgáltatási szervezetek vezetői is, ha nők, férfitársaik keresetének csak 63 százalékát vihetik haza.

Érdekes módon a nők általában nem panaszkodnak a különbségek miatt. A szabályozás hiánya is közrejátszik ebben, és az is, hogy erről nem sok információ áll a munkavállaló nők rendelkezésére. A munkaképes korú nők csak 50 százalékának van munkahelye. Akinek van, az félti a munkahelyét.

Az Európai Unióban központi kérdés az egyenlő bánásmód elve, bár még ott is jelentős különbségek tapasztalhatóak. Angliában a pénzügyi vezetőknél 40 százalékos a különbség, Németország nyugati felében szintén 25-30 százalékos a lemaradás. Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve az EU egyik fontos alapja, 1978-ban indult útjára az EU egyenlő bánásmód politikája. Az Amszterdami Szerződésben pedig az EU 1997-ben a 3. cikkben elkötelezte magát, hogy a Közösség valamennyi tevékenységének folytatása során „törekszik az egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőség előmozdítására”. Az EU politikájában a „gender mainstreaming” elve és módszere azt jelenti, hogy minden közösségi és nemzeti szintű szakmapolitika tervezése és végrehajtása során egyaránt figyelembe kell venni, hogy az a nemek társadalmi egyenlőségét/egyenlőtlenségét hogyan befolyásolja.

Az Európai Unió egyenlő bánásmód elvének irányelvei a jogharmonizáció részeként kerültek, vagy kerülnek be a csatlakozó országok törvénykezésébe, hiszen a nyugat-európai országok nagy társadalmi tapasztalatokkal rendelkeztek a munkanélküliség területén, ami a csatlakozók számára csak 1990 után lett zord valóság. (job)