Gazdaság

A munkáltatóknak sem tetszik a jövő évi büdzsé

Pozsony | Míg a kormány folyamatosan növeli a munkáltatókra háruló terheket, képtelen spórolni, a jövő évi állami költségvetést pedig politikai érdekek alapján állította össze – állítja a munkáltatók szakmai szervezete, amely szerint a kormány elhibázott lépései miatt rengeteg munkahely szűnhet meg.
Molnár Iván

2019. október 16. 20:00

A cégeknek eleve problémát okoz, hogy Szlovákia legjelentősebb kereskedelmi partnereinél csökken a kereslet, ami a szlovák kivitelre is rányomja a bélyegét, a kormány pedig csak tetézi a bajt azzal, hogy újabbnál újabb terheket (szociális csomag, bérpótlék és minimálbér növelése, üdülési utalványok stb.) rak a vállalkozásokra – állítja Rastislav Machunka, a Munkáltatók Szövetségének (AZZZ) az alelnöke. Szerinte csak idő kérdése, hogy a cégek elkezdik visszafogni a termelésüket, megválva az alkalmazottaiktól. „Mindez épp a legrászorultabbakat érinti majd, vagyis elsősorban a kisebb és közepes cégek alkalmazottait, és azokat, akik az elmaradottabb, eleve nagyobb munkanélküliséggel küszködő régiókban dolgoznak” – tette hozzá Machunka.

Az AZZZ alelnöke szerint már csak hab a tortán a jövő évi állami költségvetés kormány által hétfőn elfogadott javaslata.

„Ennek a költségvetésnek van eddig a legalacsonyabb politikai támogatottsága. A kormánynak jóval takarékosabb költségvetést kellett volna összeállítania, amire meg is lett volna a lehetősége, politikai okokból azonban ezt elvetette”

– mondta Machunka a jövő évi parlamenti választásra utalva, emiatt a kormány ugyanis több olyan intézkedést is hozott, amelyek alaposan megcsapolják az államkasszát.

Nincsenek megelégedve a hétfőn elfogadott költségvetési tervezettel a gazdák képviselői sem. „A kormányprogram szerint a mezőgazdaságot stratégiai ágazatként kezelik, a jövő évi költségvetés tervezete ugyanakkor nem határozza meg pontosan, mekkora összeget is szánnak erre a célra” – nyilatkozta Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke.

A cégek részéről rengeteg a panasz az ország infrastruktúrájára is. A jó hír, hogy jövőre erre több pénz jut. A költségvetési tervezet szerint 1,16 milliárd euróval gazdálkodhat a közlekedési tárca, ami 5,39 millió euróval több, mint idén. A keretben 113 millió uniós támogatás is szerepel. Közúti és vasúti közlekedésre 982 milliót költhet a tárca, 61 millió euróval többet, ennek nagy részéből az uniós projektek önrészét fizetik ki. A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) és a Szlovák Útkezelőség (SSC) 34,4 millió eurót kap útépítésre, ez megfelel az idei keretnek, és nincsenek benne az uniós Integrált Infrastruktúra Operációs Program (OPII) költségeivel kapcsolatos kiadások. Az autópályák karbantartására és javítására 65,8 millió euró jut, 1,58 millióval több, mint idén, és ebből az összegből fedezik az SSC alkalmazottai bérének a valorizálásából adódó pluszköltségeket is. A vasúti személyi közlekedés működtetésére 538 millió eurót kap a Szlovák Vasutak (ŽSR), 38,5 millió euróval többet, mint idén. Ebből fedezik a vasúti személyi közlekedés 2018-as veszteségeit is. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) 266 millió eurót kap a személyi közlekedés működtetésére, a többi szállító 8,44 milliót. Autópályák és gyorsforgalmi utak építésére 2020-ban 156 millió eurót különítenek el a tárca számára, ebből az R1-es PPP-projektre 128 milliót, a D4/R7-es PPP-projektre pedig 22,3 millió eurót. Ez összességében 22,4 millió euróval több, mint idén. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Rossi a walesi meccs előtt: „Legyetek oroszlánok a sárkányok ellen!”

8 dolog, amit az új Škoda Octaviáról tudni kell

Az Összefogás 144 megoldást mutatott be

Tragikus baleset az árvai vízduzzasztón

Mindent, ami ősi, megmásíthatatlan

Halálra vertek egy nőt Pozsonyban, az életét nem tudták megmenteni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!