Novemberben is az élelmiszerek mozgatták az inflációt. Ezúttal a vaj helyett a tojás kapta a főszerepet.
6,5%-kal nőttek az élelmiszerárak
Átlagosan 0,9 százalékkal drágult az élelmiszer novemberben, miközben éves szinten 6,2-ről 6,5 százalékra gyorsult az árak emelkedése. A teljes fogyasztói kosár esetében a havi infláció 0,3 százalékos volt az elmúlt hónapban, miközben éves szinten 1,9 százalékkal emelkedtek az árak.
A tej, sajtok és a tojás termékkategóriában az árak 4,7 százalékkal emelkedtek novemberben, emellett azonban jelentősen – 2,7 százalékkal – drágultak a zöldségek is.
„Kétharmad részben az élelmiszerárak a felelősek az évközi inflációért“ – jelentette ki Ľubomír Koršnák, az UniCredit Bank elemzője.
Novemberben a kereslet is növelte egyes termékek árát, de drágult az üzemanyag is. „Az erősödő hazai kereslet, ami elsősorban az egyre erősebb munkaerőpiacnak és a bérek emelkedésének köszönhető, növelte bizonyos esetben az árakat“ - állítja Koršňák. Szerinte év elején az infláció már átlépheti a 2%-os szintet, ami megegyezik az európai jegybank inflációs céljával. (lpj, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.