Párizs: Franciaország határain belül és azokon túl hangversenyekkel, ünnepi rendezvényekkel emlékeznek 2004-ben Marc-Antoine Charpentier (1643–1704) francia zeneszerző halálának tricentenáriumára.
Charpentier a Napkirály, XIV.
2004 Charpentier-év lesz
Charpentier a Napkirály, XIV. Lajos egyik legeredetibb zenésze volt, akiről azonban 300 éve bekövetkezett halálát követően megfeledkeztek, hogy aztán a múlt század ötvenes éveiben fedezzék fel újra. Te Deumának dallamát ma minden tévénéző ismeri mint az Eurovízió szignálját, amely például a labdarúgó-mérkőzések nemzetközi közvetítése előtt is felhangzik.
Huszonöt éve William Christie karmester, a francia barokk zene szerelmese Charpentier egyik „zenei idilljének” címét adta az általa alapított „Virágzó művészetek” (Les arts florissants) együttesnek. A zene, a költészet, az építészet és a festészet allegóriáit megjelenítő alkotást 1685–86-ban adták elő Guise herceg udvarában, ahol a komponista élt.
A társulat ezt a művet és Charpentier „Orfeusz alászállása” (La descente d’Orphée) című művét tűzi műsorára januárban, a párizsi Zenevárosban sorra kerülő esteken, majd európai körútra indul a 300 éve elhunyt komponista alkotásaival (Bécsben január 25-én lépnek fel).
Februárban Chicago, Washington és New York koncerttermeiben csendül fel a fél évszázada divatba jött, háromszáz éves francia muzsika.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.