Filmek

Módosította a Netflix a holokausztról szóló sorozatot a lengyel kormányfő tiltakozása nyomán

Újabb szövegrészeket illeszt be a holokauszt témájú sorozatában szereplő egyes térképekbe a Netflix, miután a lengyel kormányfő levélben tiltakozott az amerikai médiaszolgáltatónál a sorozat miatt, amely szerinte pontatlanul mutatja be országa történelmét.
MTI

2019. november 15. 20:00

netflix
- TASR-felvétel

A Netflix Treblinka Rettegett Ivánja című dokumentumfilm-sorozata Ivan Demjanjuk ukrán háborús bűnösről szól, aki a németek által a megszállt Lengyelország területén létrehozott Treblinka haláltábor őre volt.

A sorozat első részében egy ponton megjelenik Lengyelország mai térképe, amelyen a film szerzői feltüntették néhány második világháborús náci haláltábor - köztük Auschwitz és Treblinka - helyszínét.

Mateusz Morawiecki Reed Hastingsnak, az amerikai cég vezetőjének címzett, Facebook-oldalán is közzétett levelében azt írta: nem felel meg a valóságnak, hogy a németek által megszállt Lengyelország területén, illetve az országnak a Harmadik Birodalomhoz csatolt részein létrehozott náci német lágereket egy mai térképen ábrázolják.

A térkép megtéveszti a nézőket, mivel azt sugallja, hogy Lengyelország felelős volt a haláltáborokban elkövetett bűntettekért. "Hazám akkor független államként nem is létezett, a táborokban lengyelek millióit is meggyilkolták" - írta a kormányfő, aki szerint a térkép "nem más, mint a történelem újraírása".

A Netflix közölte, hogy további szövegrészeket illeszt be a filmben szereplő egyes térképekbe.

"Ez világossá teszi majd, hogy a lengyelországi megsemmisítő és koncentrációs táborokat a náci német rezsim építette és működtette, amely lerohanta és 1939-1945 között megszállva tartotta az országot" - áll a médiaszolgáltató és produkciós cég által csütörtök éjjel közzétett közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

VIDEÓ: Feltehetően nyolc áldozata van az eperjesi gázrobbanásnak

Több személyt őrizetbe vett a rendőrség az eperjesi robbanással kapcsolatban

Videón az eperjesi gázrobbanás

GALÉRIA: Ismét tizenegyest hibázott, és kikapott a Téglamezőn a DAC

Fico állapota stabilizálódott

Magyar fiúk a pozsonyi döntőben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.