Elhunyt a színésznő, akit Kim Dzsong Il elraboltatott a hetvenes években

Kim Dzsong Il
Szöul |

Elhunyt Csoi Un Hi dél-koreai színésznő, akit a hetvenes évek végén az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il parancsára elraboltak és arra kényszerítettek, hogy észak-koreai filmekben szerepeljen.

A színésznő 91 évesen halt meg hétfőn egy dél-koreai kórházban. Filmrendező fia, Sin Jong Gjun közlése szerint édesanyja halála napján dialízisre érkezett a kórházba - számolt be róla a BBC News.

Csoi Un Hi a hatvanas-hetvenes évek híres filmcsillaga volt Dél-Koreában, mintegy 130 filmet forgatott férjével, Sin Szang Ok filmrendezővel, ám a hetvenes évek végére, amikor elrabolták, éppen leáldozóban volt a csillaga, addigra férjétől is elvált. 

Néhány hónappal később Sin Szang Okot is foglyul ejtették. A párnak végül együtt sikerült megszabadulnia az észak-koreai rezsimtől. 

Észak-Korea sohasem ismerte el, hogy elrabolta volna a filmes párt, a hivatalos indoklás szerint ők kerestek ott menedéket.

A Kim Dzsong Il produkció című könyvből kiderül, hogy Csoit a hetvenes évek végén állítólagos hongkongi üzletemberek rábeszélték, hogy utazzon Hongkongba, és alapítson filmvállalatot. Amikor megérkezett, elkábították és elrabolták. Nyolc nappal később Phenjanban egy luxusvillában tért magához, amelyet attól kezdve folyamatosan őriztek.

Mikor volt férje, aki a válás ellenére közel állt hozzá, a keresésére indult Hongkongba, őt is elrabolták.

Kim Dzsong Il nagy filmrajongó hírében állt, és különösen szerette a hollywoodi produkciókat. Azt remélte, hogy a filmes pár képes lesz olyan produkciókat készíteni, amelyek versenyképesek lesznek a nemzetközi piacon.

Nyolc év alatt a pár elnyerte Kim Dzsong Il bizalmát, és a diktátor elengedte őket Bécsbe, hogy reklámozzák a filmjeiket. A pár azonban megérkezése után nyomban politikai menedékjogot kért az osztrák főváros amerikai követségén. Tíz évig éltek száműzetésben, mire 1999-ben visszatérhettek Dél-Koreába, ahol Sin 2006-ban elhunyt.

Kalandos történetüket világszerte érdeklődés fogadta, 2016-ban The Lovers and the Despot címmel film is készült belőle. 

Csoi halálát Dél-Korea-szerte gyászolják kollégái és a közönség.

"Gimnazista koromban az ő filmjeit néztem a moziban, és a játéka láttán határoztam el, hogy én is színésznő leszek" - emlékezett rá a 82 esztendős Um Aing Ran dél-koreai színésznő.

Csoi Un Hi temetését csütörtökön tartják Szöulban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?