Elhalasztották a Mission: Impossible olaszországi forgatását a járványveszély miatt

Tom Cruise

Elhalasztották a Mission: Impossible új epizódjának háromhetesre tervezett olaszországi forgatását a koronavírus-járvány miatt - jelentette be hétfőn a Tom Cruise főszereplésével készülő filmet gyártó Paramount filmstúdió.

A felvételek hétfőn kezdődtek volna Velencében, a városnak azonban a koronavírusos esetek észak-olaszországi megjelenése miatt a hagyományos velencei karnevált is két nappal hamarabb, kedd helyett már vasárnap be kellett fejeznie. Hétfőn Olaszországban már 220 fölött járt a vírusfertőzöttek száma. A járvány terjedésének megakadályozására számos nyilvános rendezvényt lefújtak a térségben

A Paramount közleményében kifejtette, hogy a Mission: Impossible 7. stábjának és szereplőinek biztonsága érdekében megváltoztatták a forgatási tervet, amelynek első állomása lett volna Olaszország. A filmeseknek lehetővé tették a hazatérést. A stúdió hozzáfűzte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az olasz helyzetet, és annak ismeretében hoznak majd döntést a forgatás folytatásáról.

A népszerű akciófilmsorozat 7. részének premierjét 2021 júliusára tűzték ki, a 8. epizódot pedig egy évvel később akarják bemutatni. A film főhősét, Ethan Huntot Tom Cruise alakítja, a filmeket, akárcsak az előző epizódokat, Christopher McQuarrie rendezi.

A Mission: Impossible-sorozat a legnagyobb hollywoodi kasszasikerek közé tartozik, a 2018-ban bemutatott Mission: Impossible - Utóhatás című rész globális bevétele meghaladta a 791 millió dollárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?