A sünis animáció vezeti az észak-amerikai mozis toplistát

Sonic

Továbbra is a sünis animáció vezeti a hétvégi észak-amerikai mozis toplistát.

A Sonic, a sündisznó című japán-amerikai produkció 27 millió dolláros jegyeladással növelte bevételeit péntektől vasárnapig. A tíz napja játszott film máris a legsikeresebb videojátékból készült animáció eddig elért 106 millió dollár bevételével

A vadon hívó szava, amit Jack London regénye nyomán Harrison Forddal forgatott Chis Sanders (Croodék), 24,8 millió dolláros premierhétvégével kezdte forgalmazását

A Box Office Mojo adatai szerint A ragadozó madarak című akciófilm 7 millió dollárt keresett az amerikai és kanadai mozikasszáknál.

A Brahms: The Boy II. című horror 5,9 millió dollárral került a toplista 4. helyére, a Bad Boys: Mindörökké rosszfiúk című akciófilm pedig ugyancsak 5,9 millió dollárral lett ötödik.

Az Élősködők című, négy Oscar-díjjal jutalmazott dél-koreai film a három nap alatt újabb 3 millió dolláros jegybevételt hozott, s ezzel észak-amerikai bevétele 49 millió dollárra nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?