Felkavaró fotók egy szomorú világról

Már csak azért is, hogy lássuk, milyen helyszínt sikerült találniuk a szervezőknek, miután 2023-ban egy figyelmeztetés nélkül prezentált LMBTQ-témájú fotósorozat miatt menniük kellett a Nemzeti Múzeumból. De kirúgták a múzeum igazgatóját is, olyannyira megsértették ezek a képek a 2021-ben hozott ún. „gyermekvédelmi” törvényt, amely tiltja „a homoszexualitás népszerűsítését” a kiskorúak számára. Emiatt kitiltották a 18 év alattiakat a kiállításról. 

Az idei legjobbak között is van egy boldogan táncoló, nővé operált férfiről készült fotó, mert a világnak ők is részei, minden idióta szabályozás ellenére. (A magyarországi kiskorúak egyébként már évek óta láthatnak ezeken a tárlatokon háborús romokat, vérző sebesülteket, menekülőket, tüntetőket, kilátástalan helyzetbe került embereket, de ezek a fotók valamiért nem veszélyesek rájuk nézve.) 

A World Press Photo megtalálta új helyét Budapesten – a Fővárosi Állatkert szomszédságában épült Biodóm hatalmas bejárati aulájában, egy tágas, üveghomlokzatos térben, ahol november 9-ig látható ez a letaglózó tárlat. 

Nem könnyű befogadni, de nem is erre törekszik. Gondolkodásra ösztönzi azokat, akik nyitottak az intenzív vizuális élményekre, és készek szembenézni a valósággal. Az idei kiemelt témák: háborús konfliktusok (pl. Ukrajna és a Gázai övezet), migráció, a klímaváltozás negatív hatásai (aszály, természeti katasztrófák), emberi sérülékenység, a mindennapi túlélés esélyei. A fotók lebénítanak, megríkatnak, miközben művészi szintre emelik a dokumentálást és fókuszba helyezik a nehéz körülmények között dolgozó sajtófotósokat. 

Az idei pályázatra 3 778 fotós küldött be 59 320 képet 141 országból. A tárlaton látható 42 díjazott alkotás 31 országot képvisel.

Az év képe egy Mahmoud Ajjour nevű kilencéves palesztin kisfiúról készült, aki mindkét karját elveszítette egy izraeli légitámadásban Gázában.

Nemcsak a test sérüléséről szól, hanem arról is, mit jelent gyermeknek lenni olyan helyzetben, ahol minden biztonság megszűnt. A kisfiú ezen a fotón olyan, mint egy görög torzó. Csöndes kép, amely nagyot szól. A képleírásban az szerepel, hogy egy speciális kórházban épp azt tanulja, hogyan tudja a lábujjaival kezelni a telefonját. De nem ezt a (nyilván látványos) tanulási folyamatot mutatja meg a fotós, hanem elénk tárja a tényeket – szikár eszközökkel, könyörtelenül.

A kiállítás képeit egy csendes csütörtök délután is legalább ötvenen nézegettük, amiből talán előrejelezhető a tárlat sikere. 

Ezek a fotók nemcsak hírek „illusztrációi”, hanem olyan dokumentumok, amelyek később is tanúsítják, hogyan reagált a világ egy adott eseményre – mennyire volt érzékeny, mennyire volt empatikus, mennyire vállalt felelősségét.