A ruandai népirtás több mint 200 áldozatának maradványaira leltek egy tömegsírban

Ruanda
Kigali |

A ruandai népirtás áldozatainak több mint 200 földi maradványát találták meg a múlt héten a főváros, Kigali egyik kerületében ásott tömegsírban - közölte kedden a túlélőket tömörítő IBUKA szervezet.
 

A Gasambo kerületben fellelt 30 méter mély sírhelyből kihantoltak maradványait megfelelő temetésig elkülönítve tárolják - mondta Theogene Kabagambire, az IBUKA Gasambo kerületért felelős vezetője.

Kabagambire szerint lakóterületek alatt talált további három tömegsír vár még arra, hogy feltárják. Hozzátette: becslései szerint a környező térségekről származó mintegy 3000 áldozat lehet eltemetve a most megtalált sírokban.
 

"Fel nem foghatom, miért tartott több mint két évtizedig, hogy megtalálták ezeket a tömegsírokat" - mondta a népirtás egyik túlélője. "Ez nagyon megrázó, mert emberek élnek a területen" - tette hozzá.

A népirtást a Juvenal Habyarimana ruandai elnök rezsimje által felfegyverezett hutu milicisták kezdeményezték, miután az államfő repülőgépével 1994. április 6-án merénylet áldozata lett. 1994 áprilisa és júliusa között a többségi hutu nemzetiséghez tartozó szélsőséges milíciák mintegy 500 ezer kisebbségi tuszit és 300 ezer mérsékelt hutut mészároltak le.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?