Természetes gyógymódok derékfájásra

derekfajas

Ha túl súlyosat emelt, megsérült, vagy krónikus ízületi betegsége van és fáj a dereka, nem feltétlenül kell gyógyszert szednie. Az alábbi természetes és szakemberek által elfogadott módszereket beszélje meg orvosával, és próbálja ki, segít-e valamelyik.

Jóga: Egy vizsgálat szerint azoknak a derékfájással küszködőknek, akik három hónapon át heti egy jógafoglalkozáson vettek részt, jobban javult az állapota, mint azoknak, akik gyógyszert szedtek, vagy fizikoterápiás kezelést kaptak.

Nyújtás: Ugyanebben a vizsgálatban azt is megállapították, hogy a jógával azonos értékűek voltak a 15 gyakorlatból álló, 52 perces nyújtási foglalkozások.

Masszázs: A 10 héten át heti egy masszázsterápiában részesülők a fájdalom csökkenéséről számoltak be.

Akupunktúra: Számos vizsgálat bizonyítja, hogy a szokásos kezelési módoknál hatékonyabban csökkenti a derékfájást.

Fizikoterápia: Ha a fájdalom kezdetétől számított 2 héten belül elkezdjük a kezeléseket, kevésbé lesz szükségünk további orvosi ellátásra.

Manuális terápia: A csontkovács a hátizmok kezelésével, nyújtással, enyhe nyomással akár 30 százalékkal is enyhítheti a fájdalmat.

Stresszcsökkentés: A stressz az izmok megfeszülésével jár, így a negatív gondolatok és a szorongás is okozhat derékfájdalmat.

Meditálás: Több tudományos vizsgálat is bizonyítja, hogy a meditálás enyhíti a krónikus fájdalmat, akár 40 százalékos is lehet a fájdalom csökkenése.

Víz alatti torna: Kíméli az ízületeket, mert súlyzók helyett a víz ellenállására épít. Az ülő életmódot folytatóknál javítja az életminőséget, ráadásul várandós nők derékfájását is enyhíti.

Tajcsi: A kínai harcművészetnek ez a lassú mozgásokon alapuló formája hatásos lehet a derékfájás enyhítésében. Egy 2011-es vizsgálat szerint azok, akik 10 héten át heti kétszer 40 percig tajcsiedzéseken vettek részt, jelentős javulásról számoltak be.

Pilates: Még erős derékfájás esetén is a mozgást ajánlják a szakemberek, az egyik legjobb módszer a pilates. Kiváló eredményekről számoltak be azok, akik 6 hónapon keresztül heti 5 órán át vettek szét pilatestornán.

Forrás: Health

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?