Azt hitte, tizenhárom év elteltével már nem kell foglalkoznia szörnyű diagnózisával, de tavaly novemberben újra átélte a sokkot. Karda Beáta szűrővizsgálaton tudta meg, hogy kiújult az emlőrákja.
Sztárok életmódja – Igyekszik másoknak is erőt adni

Az ismert magyar énekesnő első alkalommal eltitkolta a betegségét, rossz házasságának a számlájára írta, meg annak tulajdonította, hogy rengeteg bánatot, keserűséget fojtott el magában.
Csak hét év elteltével tudott beszélni róla, ekkor viszont azzal a szándékkal tette, hogy a hölgyeket mellszűrésre biztassa. Most is az mentette meg az életét, hogy időben fedezték fel a daganatot. Nemcsak a kötelező öt évben járt el a mammográfiai kivizsgálásra. Azóta sem hagyta ki soha, s mint mondja, ez volt élete legjobb döntése. Az orvos ismét csomót talált a 69 éves énekesnő mellében, és kiderült, hogy rosszindulatú a daganat.
Bea magánélete és karrierje is rendeződött, nem idegeskedik annyit, mint régen, ezért érte váratlanul, hogy visszatért a rák.
Igyekezett kiiktatni a gondolataiból. Ezért is rémült halálra a diagnózis hallatán, de hamar összeszedte magát, és elhatározta: küzdeni fog – foggal-körömmel.
Szerencséjére áttétet nem találtak, és a sugárkezelés hatásosnak bizonyult. Három évig még gyógyszeres kezelést kap. Tudatosítja, hogy ő maga is sokat tehet a gyógyulásért. Jobban oda kell figyelnie a belső egyensúlyra, meg kell tanulnia befelé fordulni, ehhez pedig jó módszer a meditáció. Felismerte, hogy minden rossz, ami velünk történik, nyomot hagy, az idegeskedés, a stressz pedig beteggé tesz.
Mostantól minden napot ajándéknak tart, s azt, amit az élettől kapott, azzal szeretné meghálálni, hogy másokat is próbál megmenteni. Koncertjein kívül országszerte előadásokat fog tartani a megelőzésről. Szeretné másoknak is átadni tapasztalatait, erőt, hitet adni sorstársainak a rákellenes küzdelemhez. Hiszi, hogy ily módon emberéleteket menthet meg...
(urbán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.