Fotó: Facebook/Janza Kata
Sztárok életmódja – Ha Kata valamit a fejébe vesz

Élete nem volt mindig felhőtlen. Janza Katának is akadtak problémái.
A Jászai Mari-díjas magyar színész- és musicalénekesnőnek pszichológus segített átlendülni a nehéz időszakon. Őszintén bevallotta, hogy került olyan helyzetbe, amikor túl sok volt benne a feszültség, s túlreagálta a dolgokat. Például akkor, amikor egy számára nem túl vidám időszakban azzal érvelt, hogy nincs miért ünnepelnie az 50. születésnapját.
Nemrégiben a lányával, Pintér Jankával együtt kerültek kórházba. Janka balesetet szenvedett: egy táncpróbán elesett, és eltört a bal lábfeje. Anyukája pedig egy tervezett térdműtét miatt nyomta az ágyat négy hétig.
„Megműtötték a térdem, mert decemberben Prágában letört egy darab porc”
– mesélte.
Fájdalmas volt, alig tudott járni, így márciusban egy kórházi szobában találkozott anya és lánya. Az ilyen együttlétnek senki nem örül, ők ketten viszont legalább élvezhették, hogy ennyi időt tölthetnek együtt. Sőt, még szórakoztak is: versenyeztek, hogy begipszelt lábbal, mankóval ki ér előbb a fürdőszobába.
A térdműtét utáni lábadozás könnyebb volt, mert három évvel ezelőtt Kata fejébe vette, hogy megszabadul a felesleges kilóktól. Mivel soha nem sportolt, valamit ki kellett találnia, amivel mozgás és koplalás nélkül lefogyhat.
Sikerült is találnia egy használható módszert: mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatot szedett. Hatására sokkal kevesebb édes és sós ételt kívánt. Így koplalás nélkül 12 kilótól szabadult meg.
S ha már újra jó lett rá a 38-as ruhaméret, elhatározta, hogy nem áll meg, míg el nem éri a 36-os méretet.
És ha Kata egyszer valamit a fejébe vesz...
(urbán)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.