Sztárok életmódja – A fenegyerek magányossága

Két éve az Australian Open előtt a térdével volt probléma, műteni kellett. Voltak, akik hittek neki, mások szemére vetették, hogy elfecséreli a tehetségét. Olykor arról beszélt, hogy végre jó lenne enni, inni, pihenni, ha ahhoz van kedve.

Azután, amikor párosban Grand Slam-tornát nyert, egyesben wimbledoni döntős volt, még inkább bírálták, mondogatták: nem az ellenfelektől kell félnie, hanem önmagától. Kyrgios elismerte, hogy ez igaz. Amikor hirtelen ismertté vált, teljesen kisiklott az élete. A népszerűséggel nem tudott megbirkózni, ráadásul gyakran rasszista megjegyzéseket hallott a nézőktől.

Rájött, hogy csak úgy képes talpra állni, ha időnként kényszerszünetet tart. Ezért is játszik kevesebb tornát, mint társai. Fiatalabb korában ezzel nem volt tisztában, és sok minden mást sem értett, ezért egyre jobban eltávolodott a szeretteitől.

„Ha közelről látnák a jobb kezem, felfedeznék a vagdosás utáni hegeket. A stressztől úgy próbáltam szabadulni, hogy megsebeztem magam. Aztán sokszor képtelen voltam kikelni az ágyból, arra gondoltam, ha most öngyilkos leszek, nem kell kimennem a pályára... Magányos voltam, depressziós és negatív.”

Kyrgios lassacskán megtanulta elviselni a népszerűséggel járó terheket. Azután, hogy párosban Grand Slam-tornát nyert, érezte, hogy csak úgy terelheti jó irányba az életét, ha újra motivációt talál.

(urbán)