Szlovákiában lassan csökken az antibiotikum-fogyasztás

Több mint 50 éve használják ezt a gyógyszercsoportot a fertőző betegségek kezelésére. A baktériumok ezalatt az idő alatt viszont kitűnően alkalmazkodtak, sőt ellenállókká váltak az antibiotikummal szemben.

A baktériumok megtalálták a módját annak, hogyan lehet hatástalanítani az antibiotikumot, de közben tönkreteszik a bélflórát, aminek következtében súlyos bélgyulladás vagy különféle allergia alakulhat ki. Legnagyobb veszélyben a gyerekek vannak. Ők évente kétszer annyi antibiotikumot fogyasztanak, mint más korcsoportok. Ezért gyakran allergiássá válnak, később pedig krónikus gyulladásos betegség alakulhat ki náluk

– mondta Dr. Adriána Liptáková, az egészségügyi minisztérium osztályvezetője.

A 2014–2018-as években Szlovákiában csökkent az antibiotikumfogyasztás. 2018-ban egy főre körülbelül 0,9 csomag jutott. Abban az évben összesen 4,2 millió receptet írtak fel antibiotikumra, és 4,8 millió csomagot adtak ki. A legnagyobb fogyasztók a gyerekek és a fiatalok, bár az utóbbi öt évben fokozatosan csökkent az elfogyasztott mennyiség.

A gyerekek kétszer annyi antibiotikumot fogyasztanak, mint más korcsoportok.

Mezőlaborc az első

Az antibiotikum-fogyasztás járásonként változik. Az első helyen Mezőlaborc áll, majd Námestovo, Ólubó és Tvrdošín áll. Mezőlaborcon 2018-ban egy főre 1,3 csomag jutott. Legalacsonyabb a fogyasztás a Kassa-vidéki járásban: 0,40 csomag egy főre.

Jó lenne, ha az orvosok jobban megfontolnák, valóban szükségese annyi antibiotikumot felírni. Tudni kell, hogy vírusos betegségek kezelésére egyáltalán nem jó. A megfelelő kezelés meghatározása szempontjából nagyon fontos az CRP-teszt, amely megmutatja, hogy a betegnek szüksége van-e antibiotikumos kezelésre vagy nem

– mondta dr. Liptáková.

Érdekes

MIT JELENT A CRP-TESZT?

A magas CRP-szint arra utal, hogy a szervezetben valahol gyulladás van. A CRP-teszt az egyik igen érzékeny módszere a gyulladással járó betegségek kimutatásának. A C-reaktív fehérjét (CPR) a májsejtek termelik gyulladás esetén, és a gyulladás kezdetére és erősségére azonnal reagál. A CRP feladata, hogy segítse a szervezet nagy falósejtjeinek munkáját a testidegen, illetve károsodott sejtek bekebelezésekor. A CRP szintje gyulladásokban akár ezerszeresére is megemelkedhet, gyógyulásuk esetén pedig gyorsan visszacsökken.

A kilenc évvel ezelőtt hozott rendelet szerint az általános gyermekés
ifjúsági orvosi rendelőben kötelezően kell lennie CRP-kivizsgálás elvégzésére szolgáló készüléknek. Ám a statisztikai adatok azt mutatják, hogy ez távolról sincs mindenütt így. Például 2018-ban 4 219 709 receptet írtak ki antibiotikumra, de mindössze 2673 CRP-tesztet végeztek el.

Kórházak

Az antibiotikum-rezisztencia a kórházakban okozza a legnagyobb gondot. Ha nem körültekintően szedjük őket, 2050-ben a világon akár 10 millió ember is meghalhat csak azért, mert az antibiotikum már nem fog hatni akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

Fekális bakterioterápia

A túlzott és indokolatlan antibiotikumfogyasztás súlyos szövődményekhez és betegségekhez vezethet, például Clostridium difficile-fertőzést okozhat, ami a kórházban szerzett hasmenés leggyakoribb oka. Bármelyik antibiotikum kiválthatja, ha felborul a bél bakteriális egyensúlya, s akár a beteg halálát is okozhatja. A Közegészségügyi Hivatal szerint e baktérium okozta fertőzések száma 2011 óta állandóan nő. A kórházi ápolásra szoruló betegek 7–11 százalékánál megtalálható ez a baktérium. Esetükben jöhet szóba az úgynevezett székletátültetés, más néven fekális bakterioterápia.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egészséges ember székletét transzplantátummá alakítják, amit a fertőzött ember belébe juttatnak, hogy helyrehozza a bélflórát

– mondta Mária Kachlíková, a pozsonyi egyetemi kórház infektológiai klinikájának munkatársa. Kísérleti szinten Kassán és Pozsonyban végeznek székletátültetést.

(kovács)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?