Serdülők életmódja - Alapszabály az ötszöri étkezés

serdülők illusztráció

Köztudott, hogy mind a gyerekek, mind a serdülők körében egyre több a túlsúlyos vagy elhízott nemcsak Szlovákiában, hanem világszerte. Pozsonyban nemrég online konferenciát tartottak erről a kérdésről, amelyen szakemberek világították meg e társadalmi probléma egyes kockázati tényezőit.

A figyelem ezúttal a 11–14 évesekre, továbbá a szülőkre és a pedagógusokra összpontosult. A szervezők célja, hogy ez a kérdés egész évben napirenden legyen, hogy a gyerekeknek vonzó programot kínáljanak, amely segítségével egészséges étkezési szokásokat tudnak kialakítani. Online szemináriumok révén szeretnék javítani a jövő generáció egészségi állapotát óvodás- és iskoláskorban, és csökkenteni a túlsúlyos gyerekek arányát. Egyszerű, humoros és kreatív receptet adtak a szakemberek arra, hogyan lehet egészségesen eltölteni a napot. Tanácsok hangzottak el a serdülők mozgási lehetőségeiről, a fogápolás szabályairól, a reggeli, a tízórai, az ebéd, az uzsonna és a vacsora, valamint az elegendő alvás fontosságáról. Hogy mindez ne legyen füstbe ment terv, a szervezők egész évben rendszeresen online előadásokat szeretnének készíteni az egyes témákról.
A 11–14 éves gyerek már fel tudja fogni a téma fontosságát. Az előadók véleménye megegyezett abban, hogy a gyerekek többségének életében nincs semmilyen rendszeresség, s ez nemcsak a pandémia idejére, hanem egész gyermekkorukra vonatkozik. Ez a rossz szokás felnőttkorban is elkíséri őket. A rendszeresség pedig az élet más területein is fegyelmezettséget szül. A fegyelem, a öntudat és a felelősség már gyermekkorban kifejlődik. Ha a gyerekek ezt nem alakítják ki, céljaik is meghiúsulhatnak. Az a fiatal, aki felelősséget érez saját magáért, nyugodt, egészséges, mosolygós, és kisebb a valószínűsége, hogy túlsúlyos vagy elhízott lesz.

Az előadásokból kiderült, hogy az a legjobb, ha kiadós reggelit eszik a gyerek, amely beindítja az anyagcserét, és délig energiával látja el a szervezetet. Ha tartjuk magunkat a napi ötszöri étkezés szabályához, akkor a tízórai is kihagyhatatlan, akárcsak az ebéd, az uzsonna és a vacsora.
Nemcsak a rendszeres mozgásra, hanem az elegendő alvásra is nagy figyelmet kell fordítani. Tudjuk, hogy a fiatalok szeretnek éjszakázni, ám ha nem alusszák ki magukat rendesen, legyengül az immunrendszerük, könnyebben esnek depresszióba vagy válnak túlsúlyosakká. Ez az alváshiány következménye, aminek nem elhanyagolható következménye, hogy több, úgynevezett üres kalóriát fogyasztanak. Ez legyengíti az immunrendszert, csökkenti az összpontosítást és elhízáshoz vezet.

Üres kalória = magas kalóriatartalom alacsony tápértékkel

A legismertebb üres kalóriatartalmú ételek:

  • sült krumpli, chips és egyéb bő zsírban sült társaik – magas zsírtartalmúak és kevés mikrotápanyagot tartalmaznak.
  • finomított gabonatermékek, mint a sós ropogtatnivalók, krékerek, apró sütik és a fehér kenyér.
  • cukorkák és az édes előrecsomagolt rágcsálnivalók – túl magas energiatartamúak a sok hozzáadott cukor miatt, de kevés bennük az ásványi anyag.
  • sör, bor és egyéb alkoholos italok – 1 üveg sör 190 kcal, ez a kalória zsírként raktározódhat a hasi tájékon (innen ered a sörhas kifejezés).
Érdekes

Hogyan lehet elkerülni?

1. A bő olajban sütés helyett inkább sütőzacskóban süssünk.

2. Kerüljük az édesített, cukros üdítőitalokat.

3. Minél többször iktassunk be teljes kiőrlésű kenyeret, péksüteményt és teljes kiőrlésű reggeli gabonapelyhet az étrendbe.

4. Nassoljunk gyümölcsöt vagy alacsony zsírtartalmú tejtermékeket. (netdiéta)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?