Most Lili körül forog a világ…

Anyukám három hétig feküdt a kórházban, aztán hazaengedték, de én türelmetlen voltam. Apukám április huszonnegyedikén éjjel fél egykor bevitte anyukámat a komáromi kórházba és fél kettőkor megszülettem.

Anyukám nem is látott, csak hallotta, hogy sírdogálok, amikor ott kellett őt hagynom. Azt se tudta, szegény, hogy élek-e, halok-e. Én élni akartam. De micsoda felfordulást okoztam! Jószerivel még a világra se jöttem, de már száguldott értem a speciális mentő, és szirénázva vitt az érsekújvári kórház koraszülött-osztályára. Ott mindenki engem várt. Gyorsan elfoglaltam összkomfortos lakásomat. Új otthonom kényelmes, puha, olyan meleg, hogy csak egy vékony pelenkát tűrök meg magamon. Remek a kilátás. Az üvegfalon túl nővérkéket, doktor bácsikat és néniket és hozzám hasonló kis emberkéket látok.

Ismerkedem a világgal. Apukámat hamarabb megismertem, mint az anyukámat. Ő csak öt nap múlva jöhetett utánam.

Mindenki csodálkozott, hogy, jé, milyen picike baba. Pedig két deka híján majdnem másfél kilóval születtem. Amikor belenéztem a tükörbe lakhelyem üvegfalában jól látom magamat -, úgy éreztem, itt az ideje, hogy fogyókúrába kezdjek. Pár nap alatt sikerül is leadnom húsz dekát. De rádöbbentem, hogy nem áll jól ez a soványság. Arcom, nyakam csupa ránc, ha sírok, a homlokom ráncba fut. Hízókúrába kezdtem. Meg is lett az eredménye! Kezdek nőiesedni, a majdani mellemet jelző két kis barna pötty is megjelent. Azóta is kétóránként eszem. Rengeteget. Negyed stampedlinyi tejecskét egyszerre. Az anyukámét, de közvetve. Egyedül még nem tudok enni. Lélegezni tudok, alig használtam a lélegeztetőgépet.

Az anyukám itt van velem a kórházban, egy másik kórteremben, s ha nagyon szeretném látni, nyugtalankodni kezdek, nyöszörgök, s akkor a nővérkék rohannak anyuhoz, hogy jöjjön, nyugtasson meg. Sírni már megtanultam. Azt mondta a főorvos bácsi, hogy azt jól csinálom.

Lassan fodrászhoz meg manikűröshöz kell mennem, hogy levágassam a hosszú hajamat meg a körmömet. Háromhetes koromban fürdettek meg először, addig csak nedves törlőkendővel tisztálkodtam. Élveztem a habfürdőt! Masszázsra is járok, és ha hasra fektetnek, szépen felemelem a fejemet.

Üvegfalú szobámban egyre ritkábban fűtenek. Kezdetben 36 fok volt a hőmérséklet, most már vagy csak 30.

Háromhetes koromban készültek rólam az első sztárfotók. A nővérke kivett a kalitkámból, amelyet egyre szűkebbnek érzek, örökké bolyongok benne faltól falig -, és felöltöztetett. A rugdalózó egy kicsit még nagy, de majd belenövök. Tetszett a fotózás, pózoltam is ahogy egy igazi kis hölgyhöz illik. De csak azt a képet közöljék, amelyiken a legszebb vagyok.

Anyukámmal most már közös programokat csinálunk, azt játszszuk, hogy én vagyok a zsebibaba, odafekszem meztelenül a mellére, hogy megszokjam a bőre illatát, a szíve dobogását. Egyre többet vagyunk együtt, és gyakran meglátogat apu is meg Dávid, a bátyám. Alig várom, hogy hazamenjek Naszvadra, de azt mondták, legalább egy hónapig még itt leszek a kórházban. Majd még jelentkezem.” (kopasz)