Világszerte emberek milliói kezdik a napot kávéivással. Sokan a nap folyamán többször is felhörpintenek egy vagy több csészével, s vannak olyanok is, akik még este is elkortyolgatnak egyet. Ám bizonyára kevesen vannak, akiknek megfordul a fejükben, hogy a kávéivást – kutatásokra alapozva – úgy lehetne időzíteni, hogy az hasznos legyen az egészségnek.
Javunkra válhat, ha reggel isszuk a kávét

Sok mindent leírtak már a kávéivásról. Az Új Szóban is jelentek már ilyen hírek. Íme egy újabb ismeret, ezúttal a New Orleans-i Tulane Egyetem berkeiből. Szakemberei szerint nem mindegy, hogy mikor iszunk kávét.
Érdemes tudni, a korábbi kutatások azt sugallják, hogy a kávé nem növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Emellett csökkentheti egyes krónikus betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. A Tulane Egyetemen annak jártak utána, lehet-e jelentősége a szív egészségére nézve, hogy melyik napszakban fogyasztjuk el a kávét. A mostani felismerésre kilenc évi kutatás révén és 40 725 tesztalany bevonásával jutottak. Közülük egyébként a vizsgálati időszak során 4295-en haltak meg. Szükséges azonban megjegyezni: megkérdőjelezheti az eredmények pontosságát, hogy ez esetben is (mint egyébként oly rengeteg, és egyre több kutatás esetében) a kutatás alapja egy teszt kitöltése volt.
Azok, akik a kávét (két, három vagy akár több csészével) reggel itták, 16%-kal kisebb valószínűséggel haltak meg bármilyen okból, és 31%-kal kisebb valószínűséggel haltak meg valamilyen szív- és érrendszeri betegségben azokhoz képest, akik nem ittak kávét. A csak egy csészényit vagy kevesebbet elfogyasztók körében kisebb mértékben csökkent a kockázat. Meglepetést okozott, hogy az egész nap folyamán kávézgatók tekintetében a kockázat nem csökkent a kávét nem ivókhoz viszonyítva. Az egyelőre nem világos, hogy mi áll ennek a hátterében. Lehetséges magyarázatnak tartják, hogy a délutáni vagy esti kávézgatás megzavarhatja a szervezet élettani napszaki ritmusát (cirkadián ritmus) és a hormonszintet, közte az alvást és az ébrenlétet szabályozó melatonin hormon szintjét. Mindez pedig a szívés érrendszer kockázati tényezőinek, például a vérnyomásnak a megváltozásához vezet. A kávéivás időpontjára vonatkozó adatok arra utalnak, hogy nemcsak a kávézás ténye, hanem időpontja is fontos. A megfelelő időben elfogyasztott kávé erősíti az ember egészségét. A tanulmány – amely elsőként vizsgálta a kávéivás időpontját és annak egészségre gyakorolt hatását – a European Heart Journal orvosi folyóiratban jelent meg.
Aki szereti a kávét, nyugodtan igya, de hallgassa meg a kutatókat is, akik szerint úgy tűnik: akkor hasznos igazán az emberi test számára, ha reggel isszák.
(ncl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.