A zsálya és citromfű kivonata javíthatja a memóriát, és enyhíthet a magatartási zavarokon Alzheimer-kórban, vagy a demencia más típusaiban szenvedő idős betegek esetében– állapították meg brit kutatók.
Javítja a memóriát
További kutatások folynak annak megállapítására, hogy a zsálya – önmagában – mennyire használható az Alzheimer-kór okozta tünetek enyhítésére, ugyanis az eddigi vizsgálatok eredményei rendkívül bíztatóak, jelentette ki Elaine Perry az öregkor pszichiátriájával foglalkozó tanácskozáson.
A hagyományos orvoslásban régóta ismert két gyógynövény rendkívül ígéretes eredményekkel kecsegtet, és a gyakorló orvosoknak érdemes lehetséges gyógymódként foglalkozni velük – mondta a newcastle-i pszichiáter, hozzátéve, hogy a két növény szedése során csak minimális, illetve gyakorlatilag semmiféle mellékhatás nem mutatkozott. A világon sok millió idős ember szenved az öregedéssel járó elbutulás (demen-cia), valamilyen formájától, ami memóriaromlással, a gondolkodás fokozatos lelassulásával, az értelmi és ítélőképességek elvesztésével jár. Az Alzheimer-kór az időskorúak egyik leggyakoribb megbetegedése, amit az agyi idegpályákra lerakodó fehérje lemezkék okoznak. Gyógymódja egyelőre nem ismeretes, az orvostudomány csak a tünetek enyhítésére képes.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.