Mama és baba. Még egészen az elején. Nevezzük őket Emberkének és Mamának. Emberke bent éldegél a biztonságos melegben. Mama pedig a sokszor túlságosan is rideg külvilágban.
Ideges mama, stresszes baba?
Sok kismama még a terhesség kilencedik hónapjában is dolgozik, és a munkahelyén naponta stresszhelyzetnek van kitéve. Például, ha orvos egy baleseti sebészeten, vagy eladónő egy túlzsúfolt áruházban, vagy az is előfordulhat, hogy titkárnő, és nem a világ legkedvesebb főnökével van megáldva. A neurológusok szerint Emberke már a Mama hasában megtanul reagálni a veszélyesebb szituációkra, és ezt a tudását átviszi majd a megszületés utáni életébe. Ezt hívják „másolómechanizmusnak”. Tehát elképzelhető, hogy a történésekre feszültebben reagáló Mama gyereke szintén agresszívebb lesz, miután megszületik. Ha a Mamát valami feldühíti, és a vérnyomása felmegy 140 fölé, azt elvileg nem érzi meg a kicsi. Azt viszont ellesi a Mamától, hogyan viselkedjen szélsőséges helyzetekben. Ez nagyon fontos, hiszen Emberkét születésekor éri élete első sokkja. Ha nem kap egészséges, követendő példát, világrajövetelének élményét is sokkal nehezebben dolgozza majd fel.
A legújabb kutatások szerint a legcélszerűbb, ha a Mama ilyen szituációkban simogatja a hasát, beszél, dünnyög Emberkéhez, hiszen ezzel megnyugtatja őt. ĺgy nem lesz belőle ideges, mérges, zsémbeskedő ember, és nem erőből, indulatból fogja megoldani élete problémáit, nyugodtan tud mérlegelni, és helyesebben dönt esetleg. Merthogy Emberke mindent kinyomoz a Mama hasában. Vele érez. Ezért jó, ha az édesanya hangosabb helyeken ösztönösen a hasára helyezi a kezét. ĺgy a baba érezni fogja, hogy nincs semmi baj. (n-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.