A kevés sót és húst tartalmazó étrend jelentősen csökkentheti a vesekő kialakulásának kockázatát – adta hírül a New England Journal of Medicine, egy olasz kutatók által végzett vizsgálatról beszámolva.
Hogyan étkezzünk, ha vesekövet állapít meg az orvos?
A Pármai Egyetem kutatói által végzett vizsgálatban 60 olyan férfi vett részt, akinek már legalább egy veseköve volt. Közülük 23, alacsony kalciumtartalmú étrendet követő betegnek öt éven belül ismét képződött veseköve, míg csupán 12 olyan páciens esetében alakult ki vesekő, akinek alacsony só- és fehérjetartalmú táplálékot írtak elő. A tanulmány társszerzője, dr. Umberto Maggiore magyarázata szerint az alacsony kalciumtartalmú diéta csökkenti ugyan a kalcium mennyiségét a vizeletben, de növeli egy másik, a kőképződés szempontjából fontos anyag, az oxalát részarányát. Mint ismeretes, a vesekövek többsége kalciumoxalát-tartalmú. Ráadásul a húsban található só és fehérje ugyancsak több kalciumhoz vezet a vizeletben.
Dr. David A. Bushinsky, a Rochester Egyetem vesespecialistája a szakcikket kommentálva kijelentette, hogy ő maga már kb. egy évtizede nem javasol betegeinek csökkent kalciumtartalmú étrendet, mivel az a csontokból vonná ki a kalciumot és meggyengítené azokat. Az amerikai kardiológusok szakmai szövegsége naponta maximum 2400 mg só bevitelét engedi meg, míg az említett vizsgálatban a sóbevitel felső határát 2900 mg-ban szabták meg. Ugyanakkor a vizsgálatban részt vevőknek csupán napi 21 g hús fogyasztását engedélyezték, és legfeljebb 28 grammnyi sajtot vagy más tejterméket vehettek magukhoz.
További vizsgálatok tisztázhatják, hogy a táplálék különböző típusú fehérjéi milyen különbséget jelentenek a vizelet kalcium- és oxaláttartalmának szempontjából. Az azonban biztos, hogy akinek már volt veseköve vagy hajlama van a kialakulására, annak megelőzésképpen feltétlenül érdemes napi 8-12 nagy pohár vizet innia. (cs-e)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.