Hasmenés, émelygés, hányás – szalmonella

Bár a hőség egyelőre nem fenyeget, de nem árt tudni, hogy a meleggel párhuzamosan jelentkezik a szalmonellafertőzés is. Az idei néhány forró nap is ezt bizonyította. Az Eperjesi és a Sabinovi járásban 17 felnőtt és 10 gyermek betegedett meg, a Lőcsei járásban pedig 8.

Bár a hőség egyelőre nem fenyeget, de nem árt tudni, hogy a meleggel párhuzamosan jelentkezik a szalmonellafertőzés is. Az idei néhány forró nap is ezt bizonyította. Az Eperjesi és a Sabinovi járásban 17 felnőtt és 10 gyermek betegedett meg, a Lőcsei járásban pedig 8. 14-en kaptak fertőzést a Liptószentmiklósi járásban.

A természetben több mint 2000 szalmonella-fajta van. A baktériumok általában ott fordulnak elő, ahol emberek és állatok élnek. Vagyis nagyjából mindenhol. Főképp a meleg nyári hónapok kedveznek a baktérium szaporodásának.

A fertőzés szokásos forrásai a szennyezett ételek. Mindenekelőtt a nyers marha- és sertéshús, valamint az ebből készült termékek; a szárnyasok, a tojás és a tojásból készült ételek lehetnek szalmonellával fertőzöttek. Az étellel az ember szervezetébe került szalmonellák robbanásszerűen elszaporodnak a vékony- és vastagbélben, a bél nyálkahártyájának gyulladását idézik elő. Általában az étel elfogyasztása után 12-36 órával lépnek föl a masszív tünetek: hasmenés, émelygés, hányás, hidegrázás és láz jellemzi a kórképet. További következményként só- és vízveszteség és fejfájás jelentkezik. Megfelelő kezelés, valamint a folyadék- és sóveszteség pótlásának hatására a tünetek rendszerint 2-6 nap után elmúlnak.

Szalmonella-fertőzés gyanúja esetén a lehetséges szövődmények veszélye miatt vegye komolyan a betegséget, és azonnal forduljon orvoshoz! Legjobb azonban, ha megfelelő óvintézkedésekkel igyekszik a fertőzést elkerülni, a betegséget megakadályozni. (t-k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?