Ha benő a köröm...

köröm

A kézkörmök ápolása a könnyű feladatok közé tartozik, a gondot, főleg idősebb korban, a lábkörmök hosszának megrövidítése jelenti.

A lábkörmök megkurtítása eléggé lehetetlen testhelyzetben oldható meg. Vagy mélyen lehajolva végezhető el a művelet, vagy ülve, a székre tett lábat jól előrehajolva kell elérni (nem mindenki dereka szereti ezt a műveletet), vagy artisztikus mozdulattal az „asztal” szélére feltett lábkörmöket kell megrövidíteni. A körmök levágásakor gondot a körömsarkak „kivágása” okoz. Ilyenkor óvatosan félrehúzzák az oldalsó körömágyakat, az olló élét határozott mozdulattal a körömsarok alá teszik, majd a körömszél hegyes végét mindkét oldalon levágják. A bajok itt kezdődnek.

Nagy baj, hogy körmeinket már gyermekkorunk óta úgy ápoljuk, hogy ezeket a sarkakat kivágjuk. Az lenne a jó, ha a körmöket, kezeinken is, egyenes szélűre vágnánk. A körmök oldala melletti bőrünk kellően megvastagszik, ellen tud állni a köröm nyomásának. Amikor a körömszéleket kivágjuk, megszűnik a köröm hámot vastagító nyomása, a szaruréteg elvékonyodik. Így a legközelebbi körömszél kinyírása után a köröm elvékonyodott, sérülékeny hámmal találkozik, így azt könnyen bevágja.

Nem is lenne ez nagy baj, ha megfelelően széles lábbeliket hordanánk. Főleg a hölgyek hordanak tűhegyes lábbelit. Ezek természetellenes helyzetbe kényszerítik a lábujjakat. A körmöknek szűk helyen kell elhelyezkedniük, nem tehetnek mást, mint hogy belenyomulnak a körömszélre ráboruló oldalsó körömágyba, és a szomszéd ujj oldalába. Tetőződik ez a hatás akkor, ha a cipő magas sarkú, ezekben a lábujjak még inkább a cipőbe nyomódnak. A szűk és hegyes cipőknek köszönhető az első ujj tövében kialakuló bütyök, a kalapácshoz hasonlóan meggörbült lábujjak, és a nyomásra kialakuló tyúkszem.
A saját, rosszul megrövidített és oldalán kivágott körmök olyan sérüléseket okozhatnak, amelyek után gennyes folyamat indulhat el. Az így kialakult körömágygyulladás nagyon fájdalmas, járásképtelenséget is okozhat. A gyulladás gyakran fertőzéses sarjszövetképződéssel jár, vadhús csúfítja el a körömágyat. Ez vérzékeny, puha daganat, amelyet csak sebészi beavatkozással lehet meggyógyítani. Ha a gyulladás kialakulása előtt a lábujjak között vagy a körömlemezben gombás fertőzés is volt, a gyógyulás jobban elhúzódhat. Ha a körömágyfertőzés kialakul, esetleg vadhús képződik, begyulladnak a nyirokerek, a nyirokcsomók gyulladása teheti még nehezebbé az életet. Ilyenkor a lábon lévő fertőzéstől piros csík halad a lábszáron felfelé, esetleg a térdhajlati vagy a combtői nyirokcsomók érzékennyé válnak. Súlyos szövődmény a Streptococcus baktériumok által kiváltott orbánc (erysipelas). Ennek a következményei már jóval súlyosabbak. Hirtelen kezdődik, magas lázzal, a szélek felé gyorsan terjedő gyulladással, betegségérzéssel jár. Az antibiotikum felfedezése előtt az orbáncos betegek 20%-a meghalt. Mit lehet tenni?

  • A körömszéleket ne vágjuk ki, esetleg csak a széleket kerekítsük le. Ha körömvágáskor sérülést okozunk, azonnal kezeljük. Tartsunk otthon fertőtlenítő oldatot. Az ecsetelés után kössük be a sérült ujjat steril gézlapra tett fertőtlenítő kenőccsel.
  • A kezeléshez tartozik, hogy tág lábbelit kell húzni, és a lábat pihentetni kell. Az esetleg kialakuló körömágygyulladást is ugyanígy kell ellátni. Ha már a vadhús is megjelenik, próbáljuk meg jódos kezeléssel gyógyítani. Hosszú ideig, hetekig ne kísérletezzünk, a sebészi megoldást nem kerülhetjük el.
  • A váladékkal érintkező zoknikat, harisnyákat fertőtleníteni kell. Erre a célra fertőtlenítő hatású mosószereket használjunk. Gyakori kézmosással előzzük meg, hogy a fertőzés más testrészekre, más személyekre is átterjedjen.

(patika magazin)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?