Ha örökösen fáradtak, levertek vagyunk, és azt hisszük, hogy a vitamin- és fényhiányos hosszú tél után minden okunk megvan erre, lehet, hogy tévedünk. Előfordulhat, hogy csak a vasszintünkkel van baj…
Akkor érezzük magunkat elemünkben, ha a vérkeringésünk, az anyagcserénk rendben van.
Fáradtnak érzi magát?
Akkor érezzük magunkat elemünkben, ha a vérkeringésünk, az anyagcserénk rendben van. Az életadó oxigén vashoz kötődve kering a szervezetünkben, ha tehát kevés a vas a vérünkben (például menstruáció után), akkor álmosnak, kimerültnek érezzük magunkat. A vaspótlás nem feltétlenül legjobb módja, ha vaskészítményeket szedünk. A túl sok vas hasmenést vagy éppen székrekedést okozhat, s a szívünknek sem használ a legújabb kutatások szerint. Ha csak az élelmiszerek vastartalmára hagyatkozunk, akkor biztosan nem kerülhet túlzott mennyiség a szervezetünkbe, míg ez előadódhat vaskészítmények esetében (orvosi ellenőrzés mellett ez persze nem fordul elő). Nem mindegy azonban, hogy mit, mikor eszünk, mert bizonyos tápanyagok segítik, mások viszont gátolják a vas felszívódását.
5 TIPP VASSZINTÜNK EMELÉSÉRE
1. Fogyasszunk vörös húst, halat, baromfit vagy tojássárgáját fehérje nélkül. A jól felszívódó vas mindegyikben megtalálható. A hús előnye a zöldségekkel szemben, hogy vastartalmának huszonöt-harminc százaléka hasznosul, míg a zöldségének csak tizenöt százaléka.
2. A müzli mellett együnk reggel narancsot, vagy igyunk narancs-, citromlét! A C-vitamin ugyanis segíti a vas felszívódását olyannyira, hogy a müzli vastartalmának a duplája fog hasznosulni, ha felhajtunk előtte vagy utána egy kis narancslét. (Ugyanezért jó ebéd után egy alma, körte.) Kapható vassal dúsított reggeli csemege is. Ne cukrozzuk a müzlit, mert az viszont csökkenti a vas felszívódását!
3. Ne igyunk fekete teát vagy kávét az étkezések után. A csersavtartalmuk ugyanis gátolhatja az ételben lévő vas felszívódását.
4. A zöldségek közül a paradicsom, a brokkoli, a sütőtök, a karfiol és a káposzta vastartalma jobban hasznosul, mint más fajtáké.
5. Ha valamilyen táplálék-kiegészítőt, multivitamint szedünk, ne étkezések idején tegyük, mert például a kalcium vagy a cink az emésztés során „kiütheti a nyeregből“ a vasat, azaz minimálisra csökkenti felszívódását. (D-á)
Figyeljünk rá!
60 ml feletti menstruációs vérveszteség felboríthatja a szervezet vasegyensúlyát, ilyenkor indokolt a vaspótlás.
Kevésbé köztudott, hogy a krónikus vashiány fokozhatja a menstruációs vérveszteséget, amit A-vitamin szedésével is csökkenthetünk.
A vas túl nagy adagban veszélyes a gyerekekre: zárjuk el előlük a multivitamin-készítményeket is! A várandósok beszéljék meg a pótlás kérdését orvosukkal, a túl sok vas árthat a magzatnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.