Egészségbiztosítás: Ne azt nézze, mi a közös, hanem azt, mi a különbség közöttük

Általános Egészségbiztosító

Szeptember nem csak az iskolakezdés hónapja. Ha valaki nem elégedett egészségbiztosítójával, most van lehetősége arra, hogy váltson: egy állami és két magánbiztosító közül választhat.

Mint minden döntést, ezt is jól meg kell fontolni, mert egy évig nem lesz lehetőség a váltásra. Jól dönteni viszont csak akkor lehet, ha az ember tájékozódik, persze nem a szomszédasszonytól, bár az sem rossz, hanem az egyes biztosítóknál. Ha gondosan áttanulmányozza, mit kínál a kötelező szolgáltatásokon kívül, s ha tudja, neki konkrétan mire lenne szüksége, jó döntést hozhat.

Ilyenkor az ember általában gondolatban végigfut az éven: milyen szakorvosnál járt, mennyit kellett várakoznia, megkapta-e a szükséges kezelést, magyarán: megkapotte mindent, amire szüksége volt, javult vagy legalábbis stabilizálódotte az állapota.

Érdekes

A legérdekesebb teljesen vagy részben fizetett szolgáltatások

Általános Egészségbiztosító

  • kedvezmények a gyógykezelést teljes egészében fizetőknek (10 napos Obezita és Zdravý chrbát program) – a biztosító a költségek 30%-át megtéríti
  • az influenza elleni védőoltás költségeinek megtérítése, hozzájárulás az A és B típusú májgyulladás elleni vakcina költségeihez
  • 18 éves kortól minden nőgyógyászati szűrővizsgálaton elvégzik és a biztosító megfizeti a citológiai kivizsgálást
  • 40 év felett a székletvizsgálatot és az urológiai szűrővizsgálatot fedezi (10 évvel korábban, mint ahogyan a törvény rögzíti)
  • szűrővizsgálatkor az általános orvosnál azt a speciális kivizsgálást is fizeti, amely például az agyi érkatasztrófa kockázatát mutatja meg, továbbá az ABI index megállapítását, amely az alsó végtagok ischémiás betegségének korai felfedezésére szolgál
  • a morbid kövérség komplex kezelését és az étkezési zavarok kezelését
  • fedezi a hosszú távú utazási biztosítás 60 százalékát
  • kedvezményes belépőt a fitneszterembe, uszodába, sportpályára, gyógyfürdőbe, vérnyomásmérő, szemüveg, vitaminok, kozmetikai készítmények kedvezményes vásárlását, kedvezményes vásárlást internetes gyermeküzletekben


Dôvera

  • minden ügyfélnek évi 150 € hozzájárulás a fogorvosi kezelésre és a szájhigiéniára
  • 300 euróig a 18 éven aluliak, szüleik visszakérhetik a gyógyszerekért, vakcináért, antibiotikumért és dietetikus élelmiszerekért kifizetett összeget
  • szűrővizsgálatkor ingyenes koronavírusellenanyag-teszt vagy a teszt megvásárlása 25% kedvezménnyel
  • BabyBox – hasznos dolgokat tartalmazó táska a legkisebbeknek 50 € értékben
  • Bojovníci za zdravie nevű program – hozzájárulás olyan kezelés költségeihez, amit az egészségbiztosító általában nem fizet
  • DôveraPomáha diabetikom – a cukorbetegekről való fokozott gondoskodás
  • kedvezményes gyógykezelés
  • több, nem kötelező védőoltás, például az influenza, a kullancs okozta agyhártyagyulladás, valamint az A és B típusú májgyulladás elleni vakcina költségeinek megtérítése
  • vitaminok a véradóknak

Union

  • 100 € hozzájárulás a fogorvosi kezeléshez
  • 18 éves korig korlátlanul megtéríti a gyógyszerekért és a dietetikus élelmiszerekért kifizetett összeget
  • ingyenes koronavírusellenanyag-teszt
  • felnőttek CPR-kivizsgálása az általános orvosnál
  • a mesterséges megtermékenyítés keretében 1300 € hozzájárulás a kivizsgáláshoz
  • konzultáció a szülésznővel – hétszer
  • az újszülött légzésének monitorozása (6 hónapig)
  • EKG az általános orvosnál ? mentálisegészség-teszt az általános orvosnál
  • élelmiszerintolerancia-teszt (70 € hozzájárulás)
  • különféle, nem kötelező védőoltás költségei 50 százalékának megtérítése
  • minden szűrővizsgálatkor koleszterinteszt
  • ingyenes LBC citológiai teszt
  • 40 évtől székletteszt
  • indokolt esetben PSA-teszt

Évente több tízezren gondolják úgy Szlovákiában, hogy az elmúlt 12 hónapban nem volt tökéletes a betegellátás. Hosszan sorolhatnánk, mi minden játszik szerepet abban, hogy a beteg a konkurens biztosítóba lép át. A segítségre szoruló beteg embernek minden számít, ami kellemetlenséget okoz neki, még az orvos vagy az ápolónő rossz hangulata is.

Tavaly a több mint ötmillió ember körül csaknem 250 ezren érezték úgy, hogy csalódtak, hogy nem azt kapták, amit vártak, s döntöttek úgy, hogy más biztosítónál próbálnak szerencsét. Vannak műveletek, amelyek költségeit mindhárom biztosító megtéríti. Ám igazán a különbségek érdekesek, ezeket kell figyelmesen áttanulmányozni. Az egészségbiztosítók teljesen vagy részben fizetett szolgáltatásainak listáját honlapjukon találják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?