Becsüljük meg az ápolókat!

Néha elég egy bátorító szó, egy mosoly, egy kedves pillantás. Máskor a gyógyulás érdekében fájdalmasabb beavatkozásokra is szükség van: vérvétel, injekció, kötözés... Ezek mind-mind olyan műveletek, amelyek talán kellemetlenek, de segítik a gyógyulást. Köszönet és hála az ápolóknak ezekért a pillanatokért és a munkájukért. Ahhoz, hogy valaki szakképzett ápoló legyen, hosszú utat kell megtennie. Szlovákiában az ápolói hivatás felsőfokú végzettséget igényel: az érettségi után legalább három-négy év egyetemi, főiskolai vagy felépítményi tanulmány szükséges.

A tantervben a klinikai tantárgyakon kívül pszichológiai, szociális ismeretek, az emberközpontú betegellátás elvei, az otthoni ápolás szabályai, idegennyelv-oktatás és egészségügyi gazdaságtan stb. is szerepelnek.

Aki az érettségi után a felsőoktatást választja, ritkán marad meg ápolóként a betegágy mellett. Sokan elvégzik a mesterképzést is, hogy vezetői pozícióba kerüljenek, ahol elméleti tudásukat kamatoztathatják, bár gyakran kevés gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek. Csakhogy vezetői pozícióból kevés van, és inkább olyan nővéreket bíznak meg vele, akiknek már megvan a kellő tapasztalatuk. Így a friss diplomások gyakran elhagyják a pályát, vagy külföldön próbálnak érvényesülni. A nővérhiányt az egészségügyi középiskolákból kikerülő nővérekkel próbálják pótolni, ám az ő kompetenciáik korlátozottabbak. Sajnos közülük is sokan hagyják el a pályát.

Rendszerszintű változásokra van szükség, nemcsak béremelésre, hanem a munkakörülmények javítására is: korszerű kórtermekre, modern ápolási segédeszközökre, megfelelő védőfelszerelésre és az ápolási normatívák betartására. A jövőben talán részben a mesterséges intelligencia fogja az ápolási folyamatokat helyettesíteni, de egy biztos: a hús-vér ápolót semmi nem pótolhatja.