Az orrszarvúk, a tigrisek, na és a férfiak megmentője – 20 éves a Viagra

Viagra

Húsz éve, 1998. március 27-én engedélyezték Amerikában minden idők egyik legismertebb gyógyszerének forgalmazását. 

A Viagra név a vitális és a Niagara szavak összevonásából származik. A szildenafil-citrát hatóanyagú gyógyszert a Pfizer gyógyszeripari óriáscég fejlesztette ki, eredetileg a magas vérnyomás és a szívkoszorúér-betegség tüneteként ismert mellkasi fájdalom (angina pectoris) kezelésére. A tesztek során aztán kiderült, hogy az anginára kevés hatással van, de kiválóan alkalmas az erekciós nehézségek megszüntetésére.

Évente minimum egymilliárd dollár és Nobel-díj

Az 1996-ban szabadalmaztatott gyógyszer forgalmazását 1998. március 27-én engedélyezték, és még abban az évben forgalomba került. A kiterjedt reklámkampány és a kézzelfogható hatás megtette a magáét, a bevételek már az első évben meghaladták az egymilliárd dollárt. A fogamzásgátló tabletta megjelenése óta nem volt gyógyszer, amely ilyen gyorsan terjedt volna el, ma gyakorlatilag nincs olyan ország, ahol ne lehetne hozzájutni. A kék pirulát elvileg csak orvos írhatja fel, a tévében olyan ismert emberek reklámozták, mint Bob Dole szenátor és Pelé, a gyógyszer atyjának tartott Louis Ignarro pedig Nobel-díjat kapott.

A Viagra a szexuális vágy kiváltotta enzim hatásfokát növeli, és a vérbőség javítása útján idéz elő tartós merevedést, azaz csak izgalmi állapotban fejti ki hatását. Ez az első szájon át szedhető gyógyszer, amely képes fájdalommentesen, egyszerűen és jelentősebb mellékhatások nélkül megoldani az erekciós problémákat: a kis kék pirulát használó férfiaknak több mint a fele húsz percen belül képes szexuális életre. Ám mint minden gyógyszernek, a Viagrának is vannak mellékhatásai, fejfájás, látászavarok, orrvérzés, a nitrátot szedő szívbetegeknek pedig egyenesen tiltott.

A piac hatalmas, a fejlett országokban – vélhetőleg civilizációs ártalomként – legalább 50 millió férfi küzd az impotenciával, a statisztika szerint legalább 40 millióan legalább egyszer használtak már Viagrát. A páciensek többsége már túl van fénykorán, heti 1–2 tabletta is elég nekik. A felesleg a feketepiacon köt ki, zömét szórakozni vágyó fiatalok veszik meg, egyebek mellett azért is, mert a pirula képes ellensúlyozni a diszkódrogok okozta ideiglenes impotenciát.

A virágok is szeretik

A Viagrának szokatlan felhasználási módjai is vannak: az agárversenyeken például tiltólistára tették. Az ajzószert természetesen nem potencianövelőként, hanem doppingként, vérnyomásnövelő és a szívverést gyorsító hatása miatt adják az ebeknek. A világ egyik legkeresettebb gyógyszere nemcsak az ágyban segít a csúcsra jutni, nemcsak a férfi pornósztárok zöme fogyasztja, a hegyi betegség tüneteinek enyhítésére is alkalmas. Sőt, a hatás a növényeken is megmutatkozik: a vágott virágok vizébe Viagrát adagolva hosszabb ideig maradnak frissek, és egyenesebben állnak.

Paradox módon a Viagra a veszélyeztetett fajokra is kedvező hatással van: megjelenése óta kimutathatóan csökkent, főleg a Távol-Keleten az igény az olyan hagyományos „potencianövelő szerek” iránt, mint amilyen az orrszarvútülök, a tigriscsont, a fókapénisz és rénszarvasagancs por.

Ötből egy hamisítvány

A hatalmas kereslet miatt a Viagra a világ leggyakrabban hamisított gyógyszerei közé tartozik. Az internetes oldalakon minden különösebb hercehurca nélkül be lehet szerezni, de ez veszélyes vállalkozás, mert a kínált áru 80 százaléka nem eredeti. A Pfizer cég ezért külön útmutatót bocsátott ki arról, hogyan lehet a hamis pirulákat felismerni, emellett külön biztonsági csapatot is felállított, amely a rendvédelmi hatóságokkal együttműködve igyekszik megakadályozni a hamisítványok gyártását és terjesztését.

A gyártónak évente másfél milliárd dollárt jövedelmező gyógyszer szabadalmi védettsége Amerikában a tavalyi év végén járt le. A Teva gyógyszergyár a Pfizerrel kötött megállapodás értelmében már korábban megkezdte egy generikus készítmény forgalmazását a tengerentúlon, de a Pfizer sem akart elesni a generikus gyógyszer forgalmazásából adódó bevételektől, így piacra dobta saját, fehér színű, generikus (így jóval olcsóbb) piruláját. A generikus Viagra Európában, ahol a védettség 2012-ben járt le, már régebben kapható.

Olcsóbb lesz

A védettség lejárta öldöklő árversenyt vetít előre, főként amiatt, hogy a Viagrának időközben vetélytársai is megjelentek. A Bayer cég Levitra, az amerikai Eli Lilly Cialis néven hozott forgalomba 2003-ban hasonló hatásmechanizmuson alapuló gyógyszert, utóbbi mára meg is előzte a Viagrát. A Viagra összességében nem teljesített rosszul, de még a Pfizer termékei közül is csak a hetedik legkelendőbb volt tavaly. Az elmúlt időszakban az ötven legkeresettebb készítmény közé csak 2012-ben tudott bekerülni, akkor is a 41. helyen, és a teljes értékesítést tekintve sincs az élbolyban, de még mindig jól jövedelmez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?