Addig maradhat fenn, amíg nem okoz egészségi problémát

Két asszonynak szívbetegsége volt, és a méhbevaló használatát kísérő fertőzés bakteriális eredetű, végzetes szívbelhártya-gyulladást idézett elő. Egy esetben az asszony sokízületi gyulladás miatt olyan szteroidkezelésben részesült, amely a szervezet védekezését csökkenti. Ezekben az esetekben az alapbetegségeknek tehát meghatározó jelentősége volt. Egy esetben a túl kemény méhbevaló a méhfal-átfúródás miatt hashártyagyulladást és bélelzáródást idézett elő. Végül három esetben a kismedencei gyulladást nem kezelték megfelelően, és emiatt általános vérmérgezés következett be. Mindezek szomorú adatok. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ugyancsak az Egyesült Királyságban ugyanezen időszakban a fogamzásgátló tabletták miatt egy év alatt sokkal gyakrabban észlelték a legsúlyosabb szövődményt: a trombózis és embólia okozta halálozást, mint a méhbevaló esetén tíz év alatt. A táblázat adatai jól érzékeltetik a két korszerű fogamzásgátló módszer szövődményei közötti jelentős különbséget; ez 2534 évesekben 15-ször, 35-44 évesekben 110-szer, 45-49 évesekben 473-szor alacsonyabb a méhbevaló esetén! Mindezek alapján érdemes népszerűsíteni a méhbevalókat.

A másik előnyük a tartós használhatóság. A tabletta alkalmazásakor gondolni kell az időhatárokra. Ezzel szemben a nemzetközi álláspont szerint a méhbevaló addig maradhat fenn, amíg nem okoz egészségi problémát. Ha tíz vagy húsz évig nincs komolyabb panasz, akkor nyugodtan fennmaradhat 10 vagy 20 évig is. Ez bizonyára sok asszonyban csodálkozást vált ki, mivel sok hazai szakember javasolja a kétévenkénti, illetőleg a háromévenkénti cserét. Remélhetőleg ezt a nézetet az újabb hazai és nemzetközi tapasztalatok módosítják. (Kivételt csak a rézborítású eszközök jelentenek.) A méhbevalók tartós használata ugyanis nem jár együtt semmiféle kockázatnövekedéssel. Sőt a kedvezőtlen hatások a használati idő tartalmával párhuzamosan csökkennek. Ezt érzékeltetjük a következőpéldával.

Korábban a Lippes-hurok nálunk is a legszélesebb körben alkalmazott méhbevaló volt. A felhelyezést követő első évben a nőknek valamivel több mint 2%-a lett terhes. A harmadik év után ez az érték már az 1%-ot sem érte el. A kilökődés aránya a felhelyezés utáni első évben megközelítette a 10%-ot. Ezzel szemben később, miután a méh megszokta a méhbevalót, ez az arány fokozatosan csökkent, és a negyedik évben már az 1%-ot sem érte el. Az erős hüvelyi vérzés miatt az első évben az asszonyok több mint 10%-ánál kellett a méhbevalót eltávolítani. Később ez az arány fokozatosan csökkent, és a negyedik évben már 4% alatt maradt. A nemkívánatos szövődmények összege tehát az első évben 22,5%, a negyedik évben pedig csak 5%. S a további években az arány valamit még tovább javul. Ahogy szokás mondani: „józan paraszti ésszel” is könnyű megérteni, hogy a méh számára az idegen test megszokása jelenti a problémát, s a hozzászokás után a szövődmények aránya jelentősen csökken. Ha viszont a méhbevalót két-háromévenként cserélik, a méhnek mindig újra és újra meg kell szoknia az idegen testet. Emiatt a feltétel utáni felső években mindig sokkal gyakoribbak a szövődmények, mint később. Éppen ezért az Egyesült Királyságban például ma már orvosi műhibának tekintik, ha egy olyan asszonyban cserélik ki az eszközt, aki a fogamzásgátlást folytatni kívánja és nem volt semmi komoly gondja vele. Jelenleg azt ajánlják, hogy a szövődménymentes nőket a havivérzés kimaradása után egy évvel, általában ötvenegy éves korukban szabadítsák meg a méhbevalótól.

Részletek dr. Czeizel Endre Az egészséges utódokért című munkájából