Egészség

A krónikus és mély sebeket is gyorsan gyógyítja

A sebek gyógyulása az orvostudomány nagyon érzékeny kérdése. A számok világosan beszélnek: minden harmadik műtét után szövődmény alakul ki, a szívoperációk 20 százaléka sebfertőzés miatt halállal végződik, 24 százalékban pedig az akut seb krónikussá válik.
ÚJ SZÓ ONLINE

2007. június 25. 10:00

AstraZeneca
Mindegyik seb más, mindegyik egyéni gondozást igényel. Alapvetően minden sebet – legyen az bármilyen kicsi – fertőzöttnek kell tekinteni. A sebellátás célja, hogy a további sérüléseket és fertőzéseket elkerüljük.

A következőkben a leggyakrabban előforduló sebtípusok helyes kezelésére vonatkozó fontos tudnivalókat szedtük csokorba.

Vágott sebek, szúrt sebek

A vágott és szúrt sebek esetenként nagyon mélyek lehetnek, sőt bizonyos körülmények között a belső szerveket is elérik. A sérült testrészt nagyon erős vérzésnél helyezze magasra és tegyen rá nyomókötést. Ezután forduljon orvoshoz. Ez minden nagy vérvesztéssel járó, mély sebre érvényes.

Kisebb vágott és szúrt sebeknél is először a vérzést kell csillapítani – nagy nedvszívó képességű kötszerrel.

Harapott sebek

Alapvetően minden harapott seb esetén nagy fertőzésveszély áll fenn. Az állatok és az ember fogain különböző kórokozók találhatók. A fertőzés első jele a pír, melegség és érzékenység nyomásra, valamint később láz és pulzáló fájdalom. Ezért minden harapott sebnél azonnal forduljon orvoshoz. Ezenkívül a veszettség gyanúját azonnal jelezze orvosnak vagy az egészségügyi hatóságnak.

Erősen vérző harapott sebeknél először a vérzést csillapítsa nyomókötéssel. Ezután alaposan tisztítsa meg a sebet folyó vízzel, és gondosan fertőtlenítse. Elsősegélynyújtáskor steril kötszert használjon. Ezután a sebet a további szennyeződések elkerülése céljából kötözőanyaggal fedje be (nem szabad leragasztani!) és menjen orvoshoz.

Égési sérülések

Hűtés, hűtés, hűtés. Minden égési sérülést, teljesen mindegy, hogy enyhe vagy súlyos, felületes vagy mély, amilyen gyorsan csak lehet, hűteni kell.

A hideg folyó vízzel történő hűtés megakadályozza az első fájdalmat, és mérsékli az égés kiterjedését, mélyülését. Az égés mélységének megítélése rendkívül fontos. A felületes égési seb konzervatív sebkezelésre gyógyulhat, míg a mély égési sérülést mielőbb meg kell operálni (bőrpótlás). Az égés mélysége megítélhető: az égés oka, a fájdalom mértéke és a seb változása alapján.

Horzsolt sebek, szakított sebek

A horzsolt sebek általában nem súlyosak, többnyire csak a bőr felső rétege sérül, de apró idegentest-részecskék (salak, festék) is a bőrbe kerülhetnek. Ezzel ellentétben a szakított sebek esetében többnyire mélyebb, tátongó sebekről van szó. Kisebb horzsolások naponta előfordulnak. A sebet azonnal tisztítsa ki és fertőtlenítse, hámosító kenőccsel bevont kötszert tegyen a sebre. A szakított sebeket általában varrni kell, ezért forduljon orvoshoz.

Zúzott sebek

A zúzott sebek első pillantásra inkább csak hámsérültnek tűnnek és csak kissé véreznek. Zúzott sebeknél a bőr alatti erek nem mindig szakadnak el, csak megsérülnek, a bőr saját erei szakadnak el. A seb melletti bőr felső rétege többnyire még épnek látszik. Ennek ellenére szennyeződések és idegentestek a sebbe bejuthatnak. Sőt a zúzott sebek gyakran roszszul gyógyulnak és nem megfelelően hegesednek.

Rendkívül hatékony

A V.A.C. terápia a nedves sebkezelés egyedülálló módja. Nem invazív, olyan terápiás rendszer, amely elősegíti a sebgyógyulást. A V.A.C. terápiás egységek negatív (légköri nyomás alatti) nyomást hoznak létre a seb területén, amely a kezelendő seb típusától és a klinikai célkitűzéstől függően folyamatosan vagy szakaszosan csökkenti a seben lévő habkötszerben lévő nyomást.

A Hartmann Rico készüléknek az a lényege, hogy ellenőrzött és lokalizált nyomást gyakorol közvetlenül a sebre és ezzel meggyorsítja az új szövet képződését. A nyomással lezárja a sebet és speciális elszívó készülékkel elszívja a felesleges szövetnedvet és váladékot. A seb beforr, javul a bőr vérellátása, csökken a baktériumok száma és serkenti a bőrszövet képződését. Ezt a módszert már nagyon sok esetben sikerrel alkalmazták akut sebek (két pozsony és két kassai kórházban) és krónikus sebek (fekélyek, diabetikus sebek, lábszárfekélyek, érfekélyek) kezelésére. Mind otthon, mind pedig kórházban alkalmazható. A személyzet és a beteg számára így sokkal kellemesebb a kezelés: a seb gyorsabban gyógyul, nem terjednek a baktériumok és a beteg mobilis marad.

Mivel a nehezen gyógyuló sebek gyakran kellemetlen szagot árasztanak, ezzel a módszerrel ez teljesen megszűnik. Bár a befektetés nagyobb, de a kezelés rövidebb ideig tart, s olyan sebek is begyógyulnak, amelyek kezeléséről már lemondtak az orvosok. (-nus, ki)

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
koronavírus

Hogy áll a szlovák vakcinaprogram?

Szputnyik V

Láthatjuk-e valaha a Szputnyik-szerződést?

Komárom

223 gyermeket írattak be a komáromi magyar alapiskolákba

Strédl Terézia

Elsuhant másfél tanév...

Jens Stoltenberg

Stoltenberg: a NATO május 1-jéig megkezdi az afganisztáni misszió erőinek kivonását

Joe Biden

Biden: az amerikai csapatok szeptember 11-ig kivonulnak Afganisztánból

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.