A 8 leggyakoribb betegség, ami nyaraláskor előfordul

nyaralás illusztráció

A nyarat nemcsak azért várja mindenki, mert süt a nap és jó az idő, hanem mert a legtöbben ekkorra tervezik azt az egykét hetet, amikor kipihenik az egész évi fáradalmakat. Viszont ha nem vigyázunk, könnyen tönkremehet a várva várt üdülés.

A leggyakoribb nyaralási betegségeket a Gesundheit.de gyűjtötte össze, és tippeket is ad, hogyan kerülhetjük el őket, és hogyan maradhatunk a hosszú pihenés alatt is egészségesek.

1. Utazási betegségek

Sok esetben még el sem kezdődik a nyaralás, máris kellemetlenségek, rosszullét léphet fel, méghozzá az odaút alatt, legyen szó bármilyen járműről: buszról, autóról, hajóról vagy repülőgépről. Gyakori a szédülés, gyomorfájdalom, hányinger és az izzadás. Így kerülhetjük el őket!

• Autó és busz – iktassunk be több megállást, ilyenkor mozogjunk a levegőn, nyugodtan és egyenletesen lélegezzünk mélyeket. Olvasás helyett figyeljük az útirányt, az könnyebben eltereli a figyelmünket a rosszullétről.
• Hajó – sétáljunk többet a fedélzeten, minél többször mozduljunk ki a kabinból. A vízre ne nézzünk le, koncentráljunk egy pontra a horizonton. Hagyjuk, hogy testünk átvegye a hajó ringását, ne álljunk neki ellen.
• Repülőgép – ha lehetőségünk van rá, üljünk a szárnyhoz, de ne nézzünk ki az ablakon, inkább tartsuk csukva a szemünket. Nagyon fontos az utazás előtti táplálkozás. Kerüljük a zsíros ételeket, a koffeint és a nikotint, és még egy jó tanács: utazás közben rágjunk rágógumit vagy szopogassunk cukorkát.

2. Trombózisveszély

A közhiedelemmel ellentétben a trombózisnak nemcsak a repülőgépen van meg a kockázata, hanem hos?szabb autó- és vonatutakon is. A sok ülés ugyanis lassítja a vér áramlását, amely így besűrűsödik, és végül a lábban vérrög képződhet. Ez életveszélyes is lehet, ha a tüdő vagy a szív munkáját akadályozza. Ezért mozogjunk minél többet, ülő helyzetben is mozgassuk vagy masszírozzuk meg időnként a lábunkat, hogy serkentsük a vérkeringést. Sose tegyük keresztbe a lábunkat, és igyunk elegendő folyadékot, kerüljük a koffeint és az alkoholtartalmú italokat. Ha egyébként gond van a vérkeringésünkkel, kompressziós harisnya is ajánlott az útra.

3. Leégés

Sokszor nem is figyelünk a hirtelen erős napsütésre, pedig a leégés tönkreteheti az elkövetkező pár napot. Arról nem is beszélve, hogy az UV-sugárzás hosszú távon bőrrákot okozhat, ezért védekezni kell a napsütés ellen. Az első napokban ne vigyük túlzásba a napozást, használjunk erős napkrémet, viseljünk hosszú, de könnyű ruházatot és sapkát, délben pedig kerüljük a napsütést. Ne feledjük, hogy árnyékban és felhős időjárás esetén ugyanúgy érhet minket UV-sugárzás. A nap végén használjunk testápolót, zuhanyozzunk le langyos vízzel, és igyunk sok folyadékot.

4. Hólyaggyulladás

A baktériumok kedvelik a meleg, párás időt, ezért ilyenkor megnő a húgyhólyagfertőzés veszélye. Főleg, ha fürdés után nem cserélünk ruhát, ugyanis a vizes fürdőruha ideális élőhely a számukra.
A test lehűl, emiatt az immunrendszer legyengül, és a baktériumok máris kön?nyebben jutnak be a szervezetbe. A húgyhólyagfertőzés gyakori vizelési ingerrel, vizeléskor pedig égető érzéssel jár. Sokat kell innunk ilyenkor, de ha a tünetek pár napon belül nem javulnak, forduljunk orvoshoz.

5. Hasmenés és székrekedés

A leggyakoribb utazási betegségek, különösen, ha trópusi országokba vagy a Távol-Keletre utazunk. Figyeljünk arra, mit eszünk, de ennél sokkal fontosabb, hogy soha ne igyunk a csapból a kórokozók miatt.

A megrendelt és kihozott italunkban ne legyen jég, mert az is csapvízből készül, fogmosáshoz is ásványvizet használjunk, zuhanyozás közben pedig tartsuk csukva a szánkat. Ne együnk nyers ételeket és hámozatlan gyümölcsöt, így a hasmenést megakadályozhatjuk.

A székrekedés is gyakori, aminek fő oka a mozgás hiánya, az egysíkú étkezés és a kevés folyadékbevitel. Ajánlott a magas rosttartalmú étel, a teljes kiőrlésű gabonák, a gyümölcsök és a zöldségek fogyasztása. Az aszalt szilva különösen jót tesz az emésztésnek, reggel pedig éhgyomorra igyunk egy pohár vizet, ez serkenti a bél izmait.

6. Vérmérgezés

Tipikus példa: ha mezítláb rohangálunk a strandon, könnyen éles kagylóba léphetünk, ami felvágja a talpat, és máris megvan a baj, a bejutó baktériumok gyulladást okoznak. Az ilyen gyulladás aztán a vérárammal szétterjedhet az egész testben, és megtámadhatja a különböző szerveket.
Ezért alaposan tisztítsuk meg a sebet, mossuk ki vízzel, majd töröljük le steril borogatással. Ha a vágás mély, a gyulladás pedig nem javul, forduljunk orvoshoz. Főleg akkor, ha belázasodunk, ráz a hideg, és általánossá válik a rossz közérzet. A vérmérgezés néha a szív felé futó piros csíkkal jár, erről észrevehető.

7. Lábgomba

Különösen nagy a veszélye a viszkető, égető érzéssel járó lábgombának olyan helyeken, ahol sok ember megfordul mezítláb: ilyenek az uszodák, öltözők és szaunák. Látható jelei is lehetnek, vörös foltok, esetleg hólyagok, de krémmel elmulaszthatók, lábgomba elleni krémet bármelyik gyógyszertárban beszerezhetünk. Mindig viseljünk papucsot, és ha kijövünk a medencéből vagy zuhanyozás után mindig alaposan töröljük meg a lábfejünket, az ujjak között is!

8. Rovarcsípés

A legtöbb nyaralóhelyen nem feltétlenül jelentenek komoly veszélyt, de bosszantók, fájdalmasak és viszketnek, duzzanattal járhatnak, sőt, allergiás rohamokat is kiválthatnak. Nedves törülközővel lehet nyugtatni a megcsípett bőrfelületet, de aki érzékenyen reagál, annak orvoshoz kell fordulnia.
A trópusi, szubtrópusi helyeken viszont komolyabb következménye is lehet egy rovarcsípésnek – Dengueláz, álomkór –, ezért nézzünk utána az utazás előtt, milyen veszélyek leselkedhetnek ránk, készüljünk fel, ha kell, viseljünk hosszú ruhát, és vegyünk rovarriasztót.

(hazipatika)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?