Eseménydús éven van túl a szlovákiai politika. Alig egy évvel a Matovič-kormány megalakulását követően lecserélődött a miniszterelnök személye, a közvélemény és az elemzők pedig azt találgatják, meddig képes együttműködni a négy, sok témában ellentétes nézeteket valló koalíciós partner.

Egy nyári, aktívabb periódus után lassabb ütemben folytatódik a szlovákiai magyar pártok egyesítése.

Hosszú hónapok tárgyalásait követően végre a héten letisztultak a szlovákiai magyar politikai erőviszonyok.

Az elmúlt időszakban több cikk is megjelent az Új Szóban, a magyar érdekképviselet aktuális helyzetéről. Saját írásomban a probléma két vetületét vizsgálom meg. Foglalkozom azzal, miért is nehéz megváltoztatni a politikai képviseletünk állapotát, valamint felvázolok pár lehetséges jövőképet, ugyanis az érdekképviseletünk jövője nem feltétlenül a magyar nagykoalíció irányába mutat.

Egy közösség szempontjából nagyon szerencsés, ha meg tudja határozni a hosszú távú céljait és az aktuális problémáit. Ha egy külső szemlélő alaposan megvizsgálta volna a szlovákiai magyar politikai és közéleti színtéren végbemenő változásokat az elmúlt időszakban, aligha talál tudatos, hosszú távú stratégiára utaló jeleket és ez jelentős visszalépés még az öt évvel korábbi állapotokhoz képest is.

A civil érdekérvényesítés hatékonyságával kapcsolatban meglehetősen sok tévhit kering. A közvélemény meggyőződése, hogy kívülről nincs esély befolyásolni a politikát és a politikai folyamatokat, miközben a legtöbb döntéshozatali mechanizmusban valamilyen módon jelen vannak a külső ráhatások – csak nehezen tudjuk megmérni.

Vajon merre tart a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet? Kik a magyar pártok szövetségesei, és vannak-e egyáltalán szlovák szövetségeseik? Az MKP és a Híd a létéért fog küzdeni a szlovákiai politikában, vagy döntéshozó szerepért?

Vajon merre tart a szlovákiai magyar politikai érdekképviselet? Kik a magyar pártok szövetségesei, és vannak-e egyáltalán szlovák szövetségeseik? Az MKP és a Híd a létéért fog küzdeni a szlovákiai politikában, vagy döntéshozó szerepért?

Ma kezdődik a Volkswagen alkalmazottainak sztrájkja, a munkabeszüntetés az elhatározás szerint határozatlan ideig tart. Furcsa, hogy a szlovákiai viszonyok között az egyik legjobban fizető gyár alkalmazottai tiltakoznak, nem pedig az elmaradottabb régiók gyakran éhbérért dolgozó munkásai. A jelenség arra a paradoxonra is rámutat, hogy minél nagyobb a munkabér és magasabb a szakmai képzettség, annál öntudatosabbak az alkalmazottak. Miközben a legkiszolgáltatottabb rétegek nem mernek sztrájkolni.

Ha a hétvégi terrortámadás nem Londonban történik, hanem egy harmadik világbeli országban, akkor a hírrel nem az újságok első oldalán, hanem az érdekességek rovatban találkoznánk.

Ahhoz képest, hogy a Kisebbségi Kulturális Alap a következő évtizedre meghatározhatja a felvidéki magyar civil szféra fejlődésének anyagi kereteit, a tervezet elfogadását minimális nyilvános vita kísérte. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a kibeszéletlenség miatt utólag egyre többen próbálják az alapot a kulturális autonómia megnyilvánulásaként értelmezni – miközben a gyakorlatban kevés köze van ahhoz.

Nem volt váratlan: a hétvégi francia elnökválasztás Emmanuel Macron győzelmét hozta. A fiatal politikus Marine Le Pen ellenében mobilizálni tudta azokat a választókat, akik elutasítják a szélsőségeket, legyenek jobboldaliak vagy baloldaliak.

Még a furcsaságokkal teli Szlovákiában is kevés olyan abszurd történet akad, mint a kacifántos húzásairól ismert RegioJet és Andrej Danko ellenségeskedése.

Öt év után távozik tisztségéből Jana Dubovcová, Szlovákia második ombudsmanja. Ha valami megragadt az emlékezetünkben a tevékenységéről, akkor az talán a Facebookot bejáró képek hada az üresen tátongó parlamenti padsorokról, miközben az ombudsman éppen beszámol valamilyen visszásságról. Az emberjogi biztos hivatala ennél jóval többre lenne hivatott.

Mikor 2002-ben elkezdtem egyetemi tanulmányaimat, az egyik legaktuálisabb témának az tűnt, miként végződik a már akkor is másfél évtizede tartó török–uniós flört.