Az utóbbi évek gazdasági hírei között egyre több cikket olvashattunk, melyben azt taglalták, hogy a magyar vállalkozók a határon túl keresik a kiemelkedő lehetőségeket. Ennek oka általában a hazaitól eltérő adózás és működési költségek, mely bizonyos esetekben sokat számíthat a cégek számára.
Cégalapítás Romániában és Szerbiában: melyik a jobb döntés?

A két legkedveltebb célpontot manapság Románia és Szerbia jelenti. A kftkreator.hu szakembereinek segítségével most körüljárjuk a két ország cégalapítási lehetőségeit, így könnyebben eldönthető, hogy érdemes-e valamelyik ország felé nyitni a vállalati ügyek kapcsán.
A román cég megalapítása egyszerűbb, mint gondolnánk
A cégalapítás Romániában KFTkreatoral könnyebb lehet, mint gondolnánk: az ügyintézés alig 1-2 órát vesz igénybe, és a cégünket akár 5-6 munkanapon belül be is jegyezhetik.
A lehetőség népszerűségét növeli, hogy az alapítás költsége mindössze 999 euró, és a minimális törzstőke összege sem magas: ennek értéke 200 RON, ami nagyjából 15.000 forintnak felel meg. Emellett az adózás is kedvező a hazai viszonylathoz képest: sávos rendszerben működik, tehát mikrovállalkozások esetén 1-3%, nagyobb cégek esetén 16%-os társasági adóval számolhatunk. Az osztalékadó egységesen 10%.
Nem probléma, hogyha nem rendelkezünk Romániában ingatlannal, ugyanis évi 400 euróért már székhelyszolgáltatást is igényelhetünk.
Az újvidéki cégalapítás is megfontolandó
A cégalapítás Szerbiában is kedvező lehetőség lehet. Itt a törzstőke összege kissé magasabb, 550 euró. Ennek elhelyezése után nagyjából egy hetet kell várni, hogy a cég hivatalosan is létrejöjjön. A folyamat indulási költsége 1000 euró, tehát nagyjából megegyezik a román cég megalapításának díjával.
A szerb adózás egyszerűbb, mint a román: itt egységesen 10%-kal kell számolnunk, vagyis nagyobb bevétel esetén kedvezőbbek a feltételek. Arra viszont figyelni kell, hogy 20%-os ÁFA-val kell számolni a legtöbb esetben, de létezik csökkentett, 8%-os kulcs is.
Itt is van lehetőség székhelyszolgáltatás igénylésére, melynek díja 450 euró.
Melyik lehet jobb választás?
Azt, hogy a szerb vagy román cég jelenti-e számunkra a megfelelőbb opciót, mindig egyénileg kell mérlegelni. A következetes, átgondolt döntéshez mindenképpen érdemes készíteni egy előzetes költségvetést a várható kiadásokról és bevételekről.
Amennyiben az alacsony adminisztratív költségek lényegesek számunkra, akkor a román opció kedvezőbb lehet, viszont, ha a balkán egyéb országai felé is nyitnánk, akkor mindenképp a szerb vonalon érdemes elindulni.
Bármelyik lehetőség iránt is érdeklődünk, a kftkreator.hu oldalán minden ezzel kapcsolatos információt elérünk. Érdemes felvenni velük a kapcsolatot, ugyanis a szakértők bevonásával megkímélhetjük magunkat a fáradságos köröktől, illetve biztosak lehetünk abban, hogy új cégünk szakszerűen indulhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.