Bulvár

Plačková Dubajba utazott – az ügyészséget ez nem zavarja

Plačková és férje annak ellenére hagyták el az országot, hogy bűncselekmények gyanúsítottjaiként kezelik őket. A házaspár ügyvédje nem nyilatkozott az ügyben, de az ügyészséget nem zavarja.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. október 19. 18:00

plackova
Fotó: Instagram / Zuzana Plačková

Plačková és férje, akik ellen szeptember végén eljárás indult kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, most Dubajba utaztak. A követőik közül ezen sokan csodálkoztak, de a Speciális Büntetőbíróság szerint nincs akadálya annak, hogy a házaspár elhagyja az országot.

A bíróság az őrizetbe vételről szóló határozatában nem szabott olyan feltételeket, amelyek korlátoznák az említett vádlottak mozgását” – mondta a Nový Časnak az ügyészség szóvivője. Vagyis a hatóságok nem látják veszélyét annak, hogy a két gyanúsított elmenekülne, vagy gátolnák a nyomozást.

Galéria
pl-1
pl-2
pl-3
pl-4
+11

Egyelőre nem világos, hogy megszüntetik-e az ellenük indított eljárást, de a bíróság szerint az influenszer és férje ellen felhozott bizonyítékok gyengék.

Plačkovát és René Strauszt szeptember 27-én vette őrizetbe a rendőrség, mivel a gyanú szerint 2012-től egy drogkereskedéssel foglalkozó bűnszervezethez tartoztak, amelynek tagjaiként kábítószereket árultak és terjesztettek. A házaspárt azóta már kiengedték a börtönből, jelenleg szabadlábon védekezhetnek.

Galéria
a-1
a-2
a-3
a-4
+4

(br, refresher)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
fogamzásgátló

A nőgyógyász javasol, a nő dönt

Marta Matyasová

Amíg élek, játszani fogok

adventi vásár

Szóval kirándulna Magyarországra? Ezek az árak a győri adventi vásáron - euróban

omikron dél-afrika

WHO: Még nyitva maradhatnak az országhatárok!

gabr

Ezekben a kerületekben figyelmeztetést a meteorológusok a jegesedés miatt!

pixabay

Ez a 2021-es év szava a  Merriam-Webster cég szerint…

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.