Meglepő tények derültek ki az elnök asszonyról

caputova

Szexuális zaklatást is tapasztalt.

Zuzana Čaputová ma már biztonságban van, de nem mindig volt így. Még akkor sem, amikor ügyvédként dolgozott, a Žena.sk portál szerint ugyanis szexuálisan zaklatták – bár csak verbálisan. Ezek nem kívánatos és nem megfelelő megjegyzések voltak, szexuális aláfestéssel” – árulta el, feltárva az emlékezetében elevenen élő élmény részleteit.

Emlékszem a munkahelyi értekezletre, amely után az ülést vezető hivatalnok hízelgő szexuális vallomást súgott a fülembe

– mondta.

Ma hasonlótól már nem kell tartania, mivel Juraj Rizman mellett a biztonságiak is vigyáznak rá. Néhány hónapig titkolták a szerelmüket, de amikor egy romantikus sétán meglátták őket a bazini szőlőskertekben, nem titkolóztak tovább. Juraj elárulta a cas.sk portálnak: „Sokkal kevesebb időnk van egymásra, mint szeretnénk. Ezért amikor együtt vagyunk, sokat beszélgetünk és igyekszünk mindent együtt átélni. Egy átlagos héten a gyerekekkel töltjük az időnket, de filmeket is együtt nézünk, és közösen sétálunk a kutyákkal. Legszívesebben kint vagyunk a természetben .."

 

Čaputova

Borász és aktivista

Tudta, hogy az elnök asszony ismeri a borokat? Borászcsaládban született. Ősei már a 16. században borászattal foglalkoztak. A borkészítés mellett a politika iránt is érdeklődtek, ezért Čaputová a bársonyos forradalom idején – 16 évesen – kijárt tüntetni a térre, érettségi után pedig jogi tanulmányokat kezdett. Barátnőjével kidolgoztak egy tervet a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára. Talán ezért is nevezte anyja a szegények ügyvédjének, mert szerette és védte őket.

Fitt akar lenni

Mindig figyel rá, hogy fitt legyen - szeret tornázni, még akkor is, ha kevés ideje jut rá. A Šarm magazin szerint az államfő Maroš Molnár edző felügyelete alatt tornázik, aki több híresség és politikus személyi edzője. Az edző elárulta, hogy az elnöknek tetszik az úgynevezett léptető technika. Erősíti a lábakat, a combokat, a csípőt és a feneket. Többet azonban nem árult el, azt mondta, ha az ügyfelei nem akarják, nem beszél róluk.

(eva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?