A célban (MTI-felvétel)

„Az iskolában is tanulni fognak rólunk” – interjú Liu Shaolin Sándorral

Bőd Titanilla

2018. február 24. 12:25

Pjoncsang | Cipőkről, tetoválásokról és Hajós Alfrédról az olimpiai bajnokkal.

Aranyszínű cipőben érkezett az újságírók közé Liu Shaolin Sándor, a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó befejező embere, aki a drámai döntő utolsó körében mesterien állt az élre.

Az arany sportcipőt kimondottan az aranyérem örömére vette fel?
Abszolút! Terveztem, hogy kihozom magammal, és ebben, olimpiai bajnokként akartam hazamenni.

Egyéniben is nagy esélyei voltak, de ott nem jött össze a dobogó, bár a két 5. hellyel is szép eredményt ért el. Titkon viszont mindenki érmet várt. Hogyan élte meg ezt a várakozást?
Nehéz volt, hiszen az egyénik nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, bár 1500-on és ezren döntős, ötszázon pedig B-döntős voltam. Úgy vettem, hogy mind a négy távon ott voltam a legjobbak között. Nagyon hosszú út vezetett idáig és semmit nem adnak könnyen.

A fiúk közül többen azt mondták, hosszú volt nekik ez a koreai tartózkodás, nagyon szét volt húzva a verseny.
Nekem annyira nem, mert minden távon indultam, így valamivel könnyebb volt ezt az egészet kezelni.

Volt olyan pillanat az olimpiai két hét alatt, amikor esetleg elbizonytalanodott, elkenődött?
Nem tudom, milyen érzés az, mert sosem voltam még elkenődve! Bíztam magamban, bíztam a csapatban, és amikor a végén sikerült megelőzni a kanadaiakat, akkor sem arra gondoltam, hogy be kell érni a célba, hanem arra, hogy az adott pillanatban hogyan kell korcsolyázni. Akkor már tudtam, hogy ez aranyérem lesz.

A többiek mind úgy fogalmaztak, tudták, hogy ha második helyen veheti át a váltót, és a kanadai lesz elöl, akkor biztosan meg tudja előzni. Volt, aki azt mondta, úgy ment el a kanadai mellett, mintha szembe jött volna. Ön is érezte, hogy meglesz?

Nagyon sokféle taktikáról és változatról beszéltünk, hogy milyen szituációk adódhatnak a döntőben. Ez volt az egyik. Tudtuk, hogy nem annyira gyors a kanadai, és csak a pályát akarja majd fogni, én pedig nem adtam meg neki ezt a lehetőséget. Próbáltam minél gyorsabban, minél nagyobb tempóval leszedni, hogy hozzám se tudjon érni.

Most, hogy már aludtak egyet a nagy diadalra, reálisabbnak tűnik a tény, hogy olimpiai bajnokok lettek?
Ez olyan, mint amikor betöltöd a huszadik életévedet, és másnap megkérdezik: „Na, milyen húszévesnek lenni?” Ugyanolyan, mintha tizenkilenc lennél, nem?

Ez a diadal azért nagyon komoly hatással lesz az életükre és az egész magyar shorttrack ágazatra is.
Persze! Ez Magyarország első aranyérme a téli olimpiákon, káprázatos.

Az egyik kolléga azt mondta a döntő után, erről a versenyről cikket írni olyan, mintha Hajós Alfréd győzelméről írhatna tudósítást.
Nagyon sokan mondták nekünk is ezt. Az első téli olimpiai arany nagyon különleges, és nagyszerű lesz, hogy minket az iskolában is fognak tanítani.

Ön szerint miben rejlik ennek a váltónak az ereje?
Nagyon sok időt töltünk együtt. Nagyon sokfélék vagyunk, sokszínűek, és próbáljuk mindig támogatni, tolni egymást előre. Néha durva szavakkal, néha vannak veszekedések, de ez a legjobb házasságban is előfordul.

Itt, Dél-Koreában is voltak veszekedések?
Minden simán ment, hiszen ide versenyezni jöttünk, nem felkészülni. Minden előkészületet elvégeztünk már otthon.

Önnek dupla feszültséget jelentett ez az olimpia, hiszen kedveséért, Elise Christie-ért is izgult, neki pedig nem volt túl sikeres ez az olimpiája, mindhárom számában kiesett, kizárták.
Eljutottunk már egy olyan szintre, hogy tudjuk, a versenyeken mindent ki kell zárni, és csak magunkkal foglalkozhatunk. Ő is ugyanezt tette volna ebben a szituációban. Ráadásul ott volt Ádó is, volt három kizárása, és biztos nagyon rosszul érezte magát. Elise is mélyponton volt, nehéz volt, amikor elvitték a kórházba, de ezt megpróbáltam teljesen kizárni, és az adott pillanatra koncentrálni.

Az eredményhirdetés után a hátán vitte oda Elise-t a dobogóra.
Még akkor, amikor vártunk az eredményhirdetésre, mondtam neki, hogy majd csináljunk egy közös képet a dobogón. De odarohant az egész csapat, és úgy készült el a kép, ami fantasztikus lett.

Shaolin
(TASR/AP-felvétel)

Minek köszönheti a népszerűségét Koreában? A hazaiak teljesen odavannak önért.
Annyira szeretnek minket, mintha valami nagyon híres szupersztárok lennénk. Mindig jönnek, az olimpiai faluban nem lehet úgy elsétálni, hogy az önkéntesek ne ugornának ránk. Nagyon jó érzés, reméljük, otthon is ez lesz.

A verseny után egy végtelen hosszúságú lépcsőhöz hasonlította a karrierjét, amin az olimpiai győzelemmel talán két vagy három helyet is léptek előre. Most hogyan tovább?
Ezt nagyon át kell gondolni. Próbálunk a földön maradni, és jól kezelni ezt a szituációt. Mielőtt kiengedhetünk, lesz még egy világbajnokságunk. Szerintem nem úgy kell odaállni, hogy olimpiai bajnokok vagyunk, hanem mintha kezdők lennénk. Mindent megteszünk azért, hogy a vb-n is jó eredményt tudjunk elérni.

A bal karjára már oda van tetoválva az olimpiai ötkarika. Lesz új tetkó?
Lesz.

Milyen?
Majd meglátják!

2018. február 24. 09:10

Lehet, hogy utcákat neveznek el rólunk – pjongcsangi interjú Liu Shaoanggal
Önnek ajánljuk
  • 24 óra
  • 3 nap
  • 1 hét