Nyitrán fogják gyártani a királynő kedvenc autóját

Defender
Nyitra |

A Nemzetközi Frankfurti Autószalonon tartott világpremierrel egy időben tegnap Szlovákiában is bemutatták a vadonatúj Defendert, mégpedig a Jaguar Land Rover (JLR) nyitrai gyárában. A Discovery után ez lesz sorozatban a második, Nyitrán gyártott modell. Az üzem fokozatosan növeli a termelést, a cél az évi 150 ezer gépjármű.

A konszern tavasszal jelentette be, hogy visszatér ehhez a modellhez, a gyártását hivatalosan év végén kezdik meg. 

A második modell

A JLR csak tavaly nyitotta meg nyitrai gyárát, jelenleg csak Discovery modellek gördülnek ki a csarnokból. A Defender lesz a gyár második modellje, s egyben a világon az egyetlen hely, ahol gyártani fogják. Árusítását a világ 28 piacán tervezik. Egyébként először fordul elő a márka történetében, hogy ennek a modellnek a gyártása elhagyja Nagy-Britanniát. Az új Defendert mondhatni az utolsó csavarig a márka brit, Gaydonban található gyárában fejlesztették ki. 
A Defendert három nagyságban fogják árulni. A leghosszabb, Defender 130 elnevezésű változat gyártása 2022-re van betervezve, idén év végétől viszont már gyártják a két ajtópárral rendelkező közepes Defender 110 és a legrövidebb, kétajtós Defender 90 változatát. „Már fogadjuk a megrendeléseket, néhány héten belül beindul a gyártás, az árusítás pedig jövő tavasszal veszi kezdetét. Kijelenthetem, hogy a nyitrai üzemet elsősorban ezeknek a modern, 21. századi felszereltséggel rendelkező gépkocsik gyártására építettük fel” – nyilatkozta tegnap Russel Leslie, a nyitrai gyár főnöke.

A királynő kedvence

Nem titok, hogy a Land Rover Defender II. Erzsébet brit királynő kedvenc gépkocsija. Bár jelenleg már csak skóciai birtokán szokott vezetni, ha volán mögé ül, akkor az esetek többségében épp a Defender korábbi változatát választja a brit uralkodó. 
A Defender egyébként nem csak azért tett szert hatalmas népszerűségre, mert a brit uralkodó használta. A terepképességeit mezőgazdászok, báránytenyésztők, erdészek és a hadsereg is kihasználta a világ számos országában. Példának okáért a szlovák és a cseh hadsereg is Defendereket használ.
Közismert, hogy az autógyártók egyes modellek népszerűsítésére hatalmas összegeket költenek. Egy autó reklámozásának legjobb módja, ha megjelenik egy kasszasikernek számító filmben. Nem véletlenül „vállalt” szerepet számos filmben a Defender korábbi változata. Ezt a járgányt vezette Angelina Jolie a Tomb Rider kalandfilmben, de Daniel Craig is mint James Bond a 007 Spectre című filmben. Ráadásul a Defender tegnap bemutatott változata is már maga mögött tudhat egy forgatást, a Land Rover legújabb modellje ugyanis a legújabb James Bond-filmben is megjelenik. A 2020-as évszámmal jelölt Defenderről épp a legújabb James Bond-film forgatásán készítették az első kalózképeket. 

Béremelésről tárgyalnak

A JLD nyitrai gyárában jelenleg 2600 ember dolgozik. „Nyáron további 400 embert alkalmaztunk, így hamarosan beindíthatjuk a második műszakot. Az új állásokat probléma nélkül sikerül betölteni olyan emberekkel, akik zökkenőmentesen abszolválják a képzéseket, s azonnal beilleszkednek a gyártási folyamatba. Mindezt annak ellenére, hogy jelenleg a régióban 1,9 százalék körül mozog a munkanélküliség. Abban az időben, amikor a Jaguar Land Rover a nyitrai beruházásán gondolkozott, Nyitrán 12–15 százalékos volt a munkanélküliség” – közölte tegnap Miroslava Ramenárová, a Jaguar Land Rover kommunikációs menedzsere. 
A gyár vezetése és a szakszervezetek képviselői jelenleg intenzív tárgyalásokat folytatnak a következő időszakra vonatkozó kollektív szerződésről. „Az egyeztetések múlt héten kezdődtek, s remélem, sikerül megegyezni” – fűzte hozzá Ramenárová.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?