Nissan Qashqai: az iráni nomád törzs esete a fehér homlokú lóval

Nissan Qashqai

Néhány hete az erős dízelmotorral próbáltam ki a Qashqait, most pedig az erős benzinmotor került sorra. Az erőforráson kívül ez a járgány még színben is különbözött, a feltűnő kék metálfényezés ütős, kifejezetten illett neki.

 

Kezdjük a legelején. Hol volt, hol nem volt, a Qashqai második generációja 2013-ban látta meg a napvilágot, árusítását néhány hónappal később, 2014-ben kezdték meg. A modell hatalmas népszerűségre tett szert a világban.

Mit jelent a név?

Furcsa leírni, még furcsább kiejteni. Szlovákiában a kaskaj kiejtés honosodott meg, ám Magyarországon hivatalosan káskájnak kell olvasni. Az első generáció Japánban még a Dualis nevet viselte, s mivel a második generáció elkerülte a felkelő nap országát, a világ legtöbb piacán már csak Qashqaiként ismerik. Kivételt csak az Amerikai Egyesült Államok jelent, ahol a Rouge Sport elnevezés honosodott meg.

S mit jelent az európai viszonylatban furcsa elnevezés, a Qashqai? Állítólag a Délnyugat-Iránban, a Zagros-hegy közelében, a sivatagban élő nomád Qashqai törzs nevéről lett elkeresztelve az autó; a szó jelentése nem más, mint egy városi nomád. Más források szerint viszont a szó jelentése: fehér homlokú ló. Bármi is legyen az igazság, tény, hogy a japán kultúrához nem sok köze van az elnevezésnek. A Qashqai esetében csak a formaterv-koncepció készült Japánban, a tervezési és fejlesztési munka döntő részét Európában végezték el, pontosabban a londoni Nissan Design Europe formatervező központban.

Dinamikus motor

A Qashqai ráncfelvarrás előtt sem volt csúnya és rossz autó, a felújítás pedig még attraktívabbá varázsolta. Kívül-belül egyaránt modern elemeket tartalmaz, ezért lóg ki a sorból az infotainment rendszer grafikája, amelyen sajnos nem változtattak, holott már a piaci debütálásakor is elöregedettnek tűnt. Az autó korszerű, 360 fokos kamerarendszerrel rendelkezik, így tökéletes képet kaphatnánk az autó környékéről, ha a képernyő nem rontana az összhatáson.

A turbós 1,6-os benzinmotor az, ami teljesen levett a lábamról. Tökéletes harmóniában van a Qashqaijal, rengeteg energiát rejt magában, fürge, még a sportos vezetésre is lehetőséget ad. Nem csoda, hiszen 163 lóerős teljesítménnyel rendelkezik, a forgatónyomaték 240 Nm. Néhány kollégám szerint a gázpedál nagyon érzékeny, s a megszokottnál jóval tovább tart, míg megtanul vele dolgozni a sofőr, nekem viszont épp ellentétes tapasztalatom volt. Hiába, ízlések és pofonok. Az átlagfogyasztás 7,5 liter volt 100 kilométeren. Ez ugyan több, mint a dízelváltozat esetében, viszont a vezetési élmény sok mindent kárpótol. Ezt a benzinmotort egyébként csak manuális hatfokozatos sebességváltóval lehet kombinálni, a 4x4-es meghajtás csak a legerősebb dízelmotornál elérhető.

Megéri a pénzét

A dízeles Qashqaitól nem voltam annyira oda, a benzin viszont meggyőzött. Visszagondolva a dízelbotrányok sorozatára, még észszerű megoldásnak is tűnik a benzinmotor. Meggyőződésem, hogy az 1,2-es négyhengeres benzinmotorral szenvedne a japán Nissan büszkesége, ezért határozottan az erősebb erőforrást választanám. A járgány alapára 19 ezer euró környékén mozog, az általam tesztelt változatért tízezer euróval többet kell fizetni. Cserébe Nappa bőrkárpitozást kapnak, ám nem hiányzik az üvegtető, a Bose audiorendszer 8 hangfallal és LED-fényszórók sem, s ilyen kínálat mellett már teljesen mindegy, hogy a Qashqai nomád törzs vagy fehér homlokú ló.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?