Világhálón terjedő gyűlölet

Kibúvók, kiskapuk

A közösségi oldalakon és blogokon elterjedt gyűlöletbeszédre már az Európai Bizottság is felfigyelt, az egyes tagállamokban célzott kampányokkal akarja felhívni a fiatalok figyelmét a szövegekben rejlő demagógiára és felkészíteni őket a helyes reakcióra. Szlovákiában egyelőre nem zajlik semmiféle szervezett felvilágosítás, megelőzés, a valóság az, hogy az esetek többségében semmiféle következménnyel nem jár a világhálón terjesztett gyűlölet. Névtelenül vagy hamis felhasználónéven mindenki azt ír bármely csoportról vagy felekezetről, amit csak akar. A haja szála sem görbül, mert egyrészt kevés a számítástechnikához magas fokon értő és a gyűlöletbeszéd különböző fajtáit elemezni tudó rendőrségi szakértő, másrészt a bíróságok nyelvtani sajátosságokra és egyéb kiskapukra hivatkozva gyakran még a nyilvánvalóan uszító szövegek szerzőit is felmentik. Lásd a legfelsőbb bíróság májusban hozott ítéletét, amely szerint Marián Kotleba cigány parazitákról szóló röplapjai nem romaellenesek, mert a „Ha bízol bennem, biztosan képes leszek megakadályozni (nem csak) a cigány paraziták előnyben részesítését” mondat nem kizárólag őket nevezi meg. A döntésre azonnal reagált a Szlovákiai Helsinki Bizottság, amely szerint a bíróság veszélyes precedenst teremtett. „Eszerint ha a jövőben bárki gyalázni akar egy nemzetet, beleértve a szlovákot, vagy egy felekezetet, elkerülheti a büntetést egy kötőszó betoldásával” – áll a testület nyilatkozatában. Magyarán: ha valaki nem csupán egy etnikumot nevez élősködőnek, elmaradottnak, bűnözőnek, hanem hozzáteszi, hogy mások is lehetnek ilyenek, ezzel már el is kerülte a büntetést.

Bűnbak: a kisebbség

Azt, hogy burkolt kifejezésekkel és tényekbe csomagolt valótlanságokkal többet érnek el, mint nyílt gyűlölködéssel, már a szélsőséges csoportok is tudják. Saját honlapjaikat felszámolták, vagy mérsékelt tartalommal töltik meg, a tudatlan szemlélődő szinte azt hihetné, hogy kizárólag természetjárással, hagyományőrzéssel, legfeljebb küzdősportokkal foglalkoznak. Valódi eszméik terjesztésére a blogokat és a közösségi oldalakat használják. „Látszatra szelídült a retorikájuk is, már nem nyíltan kisebbségellenesek, inkább »csak« a rendszer ellen ágáló rebellisek, nagy nemzetközi összeesküvések és mediális manipulációk leleplezői” – mondja Tomáš Nociar, a téma szakértője. „Statisztikai kimutatásokat, infografikákat használnak, nemzetközi felmérésekre, neves lapokban megjelent publikációkra hivatkoznak, első látásra mindez elfogulatlan elemzésnek tűnhet. Csak a nagyon figyelmes és kritikus olvasó látja át, hogy a bűnbakot mindig a nemzeti vagy etnikai, vallási vagy szexuális kisebbségek között találják meg. Az ország rossz gazdasági helyzetéért a romák, a külföldi bírálatokért a magyarok a felelősek, a médiát és a közvéleményt a zsidók uralják, a családok széthullását és a népszaporulat csökkenését a homoszexuálisok okozzák. A szélsőségesek mindenre találnak magyarázatot, mindenre tudják a megoldást is: a felsorolt kisebbségeket kell még jobban marginalizálni, megszégyeníteni, elpusztítani. Egyelőre a szavak szintjén, de mint tudjuk, a holokauszt előjele is a zsidóellenes propaganda volt.”

Befolyásolható fiatalok

Az interneten terjedő gyűlöletbeszéd azért is nagyon veszélyes, mert elsősorban a lázadásra életkoruk miatt is hajlamos fiatalok olvassák. Sokan közülük maguk is nehezen érvényesülnek, munkanélküliek – hajlamosak bedőlni annak, hogy minden kudarcukról mások tehetnek. Mások nem is egészen értik, milyen tartalmat lájkolnak, vagy milyen mozgalomhoz csatlakoztak: a lényeg, hogy történjen valami, és tiltakozni lehessen valami ellen. Erre jó példa az anarchiába fulladt Gorilla-ellenes tüntetések története is, ahol a résztvevők többsége ugyancsak a buli kedvéért vonult az utcára banánt és kockakövet hajigálni. Míg ez a cél nemes volt, csak nem mindenki értette, a szélsőségesek által terjesztett szövegek épp fordítva nemes eszmének álcázzák a merő gyűlöletet, testedzésnek a militantizmust, szabadságnak mások megfélemlítését. A Szlovák Honvédek (Slovenskí branci) nevű csoportosulás oldalain például olyan fotók is láthatók, amelyeken 16-17 éves fiatalok katonai gyakorlatokon vesznek részt, és a közelharc, fegyverhasználat, valamint a támadás fortélyait sajátítják el. „Sok fiatalt épp ez a tevékenység csábít a szélsőséges szervezetekbe, és sajnos, gyakran a szülők sem érzékelik a veszélyt. Ha valaki figyelmezteti is őket, hogy kikkel jár össze a fiuk, azt mondják, legalább mozog, edzi a testét, és nem drogozik. Ez önáltatás, mert a másokkal szemben táplált gyűlölet legalább olyan veszélyes, mint a drog” – figyelmeztet Tomáš Nociar.  

Szalonképes gyűlöletbeszéd

Az interneten terjedő gyűlöletbeszédnek, sajnos, egyelőre nincs ellenszere, a szélsőséges csoportok meggyőződésből vagy fizetségért írogató emberei elárasztják a közösségi oldalakat és az újságok honlapjainak kommentjeit is. A virtuális térben az ő szavuk pont annyit ér, mint egy szakemberé, és mivel jóval gyakrabban „publikálnak”, mint azok, akik értenek az adott témához, a közönség nagy része lassan az ő véleményüket fogadja el. Ilyen százszor elismételt és végül mindenki által igaznak vélt hazugság például az, hogy a romák az állami juttatások legnagyobb haszonélvezői, hogy a szlovákiai magyarok el akarnak szakadni Szlovákiától, vagy hogy az ország gazdaságát szabadkőműves-zsidó lobbi irányítja. Azok, akik az ilyen hozzászólásokat írják, bekapcsolódnak az internetes vitákba, sokszor csak kíváncsiságból, különösebb meggyőződés nélkül teszik. De azokat, akiknek nincs szilárd értékrendjük, könnyen befolyásolja a logikusnak tűnő érvelés és a határozott hangnem. Ellenvélemény általában nincs, a társadalom pedig a politikusoknak „köszönhetően” annyira megszokta és elfogadta a gyűlöletbeszédet, hogy amit tíz éve még a neonáci összejöveteleken sem mertek hangosan kimondani, az ma a parlamentben is elhangozhat, a világhálón pedig parttalanul terjeszthető. „Elsősorban azért, mert a szociális helyzetével elégedetlen többségi lakosság vevő ezekre a megnyilvánulásokra. Slota magyarellenes kirohanásaival kezdődött a dolog, hozzá képest a többi politikus szalonnacionalizmusa és burkolt rasszizmusa teljesen elfogadhatónak tűnt. Amikor pedig maga a kormányfő beszél arról, hogyan élősködnek a szociális vagy kulturális támogatási rendszeren egyes etnikumok képviselői, akkor nem is szabad csodálkozni azon, hogy a polgárok úgy látják, indokolt és jogosult a kisebbségek felé irányuló gyűlöletük” – mondja a szakértő.

Rasszizmus a híradóban

Nem hallgathatjuk el azt sem, milyen szerepe van a gyűlölet terjesztésében a médiának. Ha Slota minden kirohanását nem tartotta volna felettébb mulatságosnak és nem közölte volna a sajtó, sokkal hamarabb kiszorul a közéletből. Ha a kereskedelmi televíziók hírműsoraiban nem látna a többségi lakosság mindennap szlovákul rosszul beszélő magyarokat, fát lopó, kutyahúst evő és segélyért sorban álló romákat, talán rólunk, róluk is más volna a véleménye. Sajnos, a média egy része így próbál megfelelni a nézők és olvasók vélt vagy valódi elvárásainak és emelni a nézettségét, olvasottságát. A sértettek ugyan panasszal élhetnek a médiatanácsnál és a bíróságon, de a gyalázkodók – és sajnos gyakran a bíróságok is – a szólás szabadságának alkotmányos jogára hivatkoznak, megfeledkezve arról, hogy az ott ér véget, ahol mások jogait és szabadságát korlátozza. Az államnak nagyon sok feladata van ezen a téren – elsősorban a jogszabályokat kellene úgy szigorítani, hogy egyértelmű legyen, mi minősül nemzetgyalázásnak, etnikai és faji gyűlölet keltésének, rasszizmusnak. Jelenleg minden vonatkozó törvény olyan tág értelmezésre ad lehetőséget, hogy Szlovákiában ilyen bűncselekmények tulajdonképpen nincsenek is. A hét éve Nyitrán megtámadott Malina Hedvig ügyében fel sem merült a nacionalista indíték, holott támadói a blúzára írták, hol látnák legszívesebben a magyarokat. Az, hogy a történet hogyan folytatódott, külön adalék az extremizmus elleni harc hazai történethez. Miközben Hedvig ellen még mindig eljárás van folyamatban, két támadója szabadon jár-kel, és szélsőséges felvonulásokat szervez Nyitrán. Az ugyancsak Nyitrán megtámadott fekete kosárlabdás esete pedig annak ellenére sem minősült faji indítékú támadásnak, hogy leniggerezték, mert a támadói azt mondták, máson különböztek össze.

Ránk is sor kerülhet

Ebbe a kategóriába tartoznak Kotleba felvonulásai és a roma telepeken végzett nagytakarításai is, mert a feszültségek kiélezésén túl semmilyen megoldást nem hoznak. Ezeket az akciókat sokszor a helyi önkormányzatok hallgatólagos beleegyezésével vagy egyenesen meghívására szervezik, mindig ott, ahol valóban komoly gondok vannak az alkalmazkodni képtelen romákkal. A tiltakozó felvonulásokon aztán a kopaszra borotvált tarkójú, bakancsos ifjakkal együtt menetelnek azok a tisztességes állampolgárok, akiknek semmilyen hivatal és hatóság nem segített a randalírozó szomszédokkal szemben, és csak utólag jönnek rá, hogy kihasználták őket. A szélsőségesek demonstrációi ugyanis sem Krasznahorkaváralján, sem Malackán, sem máshol nem oldottak meg semmit, egyedül csak Kotlebáék ismertségét – és sajnos, népszerűségét is – növelték. Fő témájuk, a romaellenesség az állam tétlensége miatt sokak számára vonzó. Főleg az előítéletekre hajlamos, különféle okokból frusztrált kevésbé művelt lakosság körében nagy a támogatottságuk, de a tűrésküszöb a többieknél is egyre magasabb. Már megszoktuk a neonáci felvonulásokat, elfogadtuk a roma gettók szomszédságában felhúzott falakat, a magyarellenes kirohanások legfelsőbb szinten is megengedettek – nem csoda, hogy sok fiatal semmi kivetnivalót nem talál a kisebbségek gyalázásában. Az egyre inkább terjedő gyűlöletáradatnak senki nem tud – és mintha nem is akarna – gátat szabni: sem a politikusok, sem az igazságszolgáltatás, sem az iskola. Pedig elég lenne csak más szemszögből láttatni a valóságot, onnan, hogy valamilyen értelemben mind kisebbségiek vagyunk, és sosem tudhatjuk, mikor kerül ránk a sor. Főleg akkor, ha Kotlebát és a hozzá hasonlókat hívjuk segítségül.

Mi sem vagyunk különbek…

… a Deákné vásznánál, mert gyűlölködni, gyalázkodni is tudunk. Mielőtt megsajnálnánk magunkat, hogy bennünket, magyarokat mennyi igazságtalan, bántó megjegyzés ér, gondoljunk csak az újságok honlapján a cikkek alá írt kommentekre, ahol úgy szidjuk a szlovákokat, a romákat, emkápésok a hidasokat és fordítva, hogy abba egy uradalmi kocsis is belepirulna. Volt hol tanulnunk, Magyarországon valóban minden értelemben magas szinten űzik a gyűlöletbeszédet a nemzetközi cégek kifinomult lejáratásától a legalpáribb zsidózásig. Mindeközben pont az az Emberi Erőforrások Minisztériuma hirdet kampányt az online terjedő gyűlöletbeszéd ellen, amely márciusban kitüntette a zavaros eszméket hirdető, emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól ismert Szaniszló Ferencet. Kis magyar abszurd – mondhatnánk, ha a valóságban minden ellenséges mondat nem öltene testet valakinek a megalázottságában és fájdalmában.

Kevesen értenek a témához

Az extremizmus elleni harc, vagy amit kormányszinten annak neveznek Szlovákiában, legalább tíz évvel marad el a valóságtól, mert a hatóságok számára csak a karlengetés, a fasiszta jelképek használata és a Harmadik Birodalom propagálása számít bizonyítéknak. Hiába szögezi le a büntető törvénykönyv, hogy ide tartoznak az olyan cselekedetek és megnyilvánulások is, amelyek más nemzetet, fajt, meggyőződést gyaláznak, vagy amelyek gyűlöletet keltenek az etnikai csoportok ellen, utóbbiakat szinte sosem látja a rendőrség bizonyítottnak. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt a lehetőséget, hogy esetleg maguk a rendőrök is szélsőséges nézeteket vallanak, ezért olyan elnézőek, akkor az eredménytelenség legfőbb oka az lehet, hogy kevesen értenek a témához. Hiányoznak a képzett hatósági szakértők, akik történelmi összefüggésekben látnák a szélsőséges megnyilvánulásokat, ismernék a mozgalmak jelképrendszerét, és nemzetközi viszonylatban is meg tudnák ítélni, mennyire veszélyes egy-egy csoport. Ennek következtében sok olyan elkövető kerül szabadlábra, aki más országokban rács mögött maradna, még többet pedig bíróság elé sem állítanak, mert beépített ügynökök mostanáig nem működtek közöttük, és a lehallgatásuk sem volt engedélyezett. Mindezen a büntető törvénykönyv új változata kíván módosítani.

Szélsőségesek a politikában

A kilencvenes években még minden szélsőjobboldali párt és mozgalom nyíltan vallotta, hogy a fasizmus csodálója, és hasonló rendszert szeretne bevezetni. Azóta rájöttek, hogy ha politikai babérokra törnek, finomítaniuk kell a stíluson, és nem kell erőltetniük a rendszerváltást, elvégre a demokráciának is vannak előnyei – például az alkotmány által garantált pártalapítási jog. Az utóbbi években a nacionalista retorika háttérbe szorult, és felváltotta a szociális köntösbe öltöztetett nacionalizmus. Magyarán: nem a romákkal van bajuk, csak az élősködőkkel, nem a roma nőket sterilizáltatnák, hanem azokat, akik nem tudják eltartani a gyerekeiket – viszont mindenki tudja, mire gondolnak. És akinek esze van, azt is tudhatja, hogy elég egy konfliktus, egyetlen szerencsétlen történet vagy csak a romló gazdasági helyzet, és máris mások lesznek a célkeresztben. Átmenetileg ugyan megoldás lehet a szélsőséges pártok és mozgalmak betiltása – Szlovákiában így oszlatta fel a bíróság a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitosť) nevű pártot, de mozgalomként ma is működik, és alapítója, Marián Kotleba új pártot is létrehozott a Mi Szlovákiánk néven. A téma szakértői szerint a betiltás ugyan kiszorítja a szélsőséges pártokat a nyilvános politikából, de ha elég szervezettek, az illegalitásban még inkább radikalizálódnak.

Kísértet járja be Európát…

… az extremizmus kísértete. Az EU belügyekért felelős biztosa, Cecília Malström idén tavasszal arra hívta fel a figyelmet, hogy a második világháború óta soha nem volt Európában olyan elterjedt az idegengyűlölet, antiszemitizmus és nacionalizmus, mint most. A populista szélsőséges pártok minden országban hatással vannak a közvéleményre, van, ahol a parlamentbe is bekerültek, és ezzel társadalmilag elfogadhatóvá teszik a gyűlöletbeszédet, a másokat kirekesztő politizálást. A biztos szerint Európa tolerancián alapuló értékei vannak veszélyben, és ha a tagállamok gyorsan nem cselekszenek, hamarosan eljöhet az a pillanat, amikor már nem lesznek urai a helyzetnek.