Úgy legyen, ahogy akarom! Brexit és más választások

kit

Így gondolhatták a britek is, amikor a kilépés mellett voksoltak – hiszen mi más szándék bújhat meg a szavazólapot urnába ejtő mozdulat mögött? Már ha egyáltalán tudták és tudjuk, mit akarunk, biztosan akarjuk-e, és az mennyiben és hogyan érhető el.

Képlékenységről írtunk, amikor legutóbb tollunkra vettük terjedelmesebben a Brexit ügyeit, és akkor még Theresa May volt a történet címszereplője. Ő azóta távozott a színpadról, ennek okát talán elsősorban abban kereshetjük, hogy nem sikerült teljesítenie a nép akaratát, kivezetnie Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Ebben a legnagyobb akadálya – bármennyire döbbenetes is – a népakarat volt, annak egy másik megnyilvánulási formája, a parlament, annak képviselői. Az előbbi akarattal kapcsolatban nem történt változás, az utóbbival kapcsolatban igen, kicserélődött a képviselőház összetétele, így megnyílt az Európai Unióból kivezető út első szakasza Nagy-Britannia számára, egyelőre azonban még nem érvényesül teljes mértékben a népakarat, mármint az előbbi, erre várni kell. Ha esetleg nehezen követhetőnek érzik ezt a sokféle akaratmegnyilvánulást, akkor nem önökben van a hiba.

Hát akkor kiben?

A brit uniós kilépéssel kapcsolatos voksolást még 2016 nyarán tartották, és bár az igenek nyertek, a megvalósítás nem történt egyik napról (sőt évről) a másikra, és bár most február 1-jén volt egy jelentős ugrás a kilépési megállapodás aláírásával, ez a gyakorlatban még mindig nem sokat jelent: átmeneti, egyezkedős időszak vár ránk (és főleg rájuk). A szigetország irányából hallani lehet olyan hangokat, hogy bizony ők nem erre szavaztak, amikor a kilépés mellett döntöttek, ám hogy mire, azt már nehezebb megmondani. Mert annyira összetett dologról van szó, hogy minden tényezőt szinte lehetetlen figyelembe venni – attól még például, hogy valaki a kilépésre szavazott, azt valószínűleg nem nagyon akarja, hogy többet kelljen várakoznia a repülőtéri vámvizsgálatkor, márpedig a kilépésnek ez is része.

A saját parlamentjük, amelyet ugyanannak a választói közegnek a többsége (talán egy másik többsége) helyezett hatalomra, az ilyen pluszkérdések kapcsán blokkolta és lassította a folyamatot – a közelmúltig. Így akár olyan helyzet is előfordulhatott, hogy valaki a kilépésre voksolt, majd a választott képviselője a parlamentben elutasította a kilépési megállapodást, mert nem tartotta megfelelőnek a mikéntet. Nesze neked, választói akarat!

Közben a túloldalon

A Brexit-válság addig-addig gyűrűzött, hogy belefolyt az európai parlamenti választásba – erről is írtunk korábban, mégpedig úgy, hogy taktikázás és hajszálhíj nyomán olyan személy került az Európai Bizottság élére, akiről a kampány során nem is hallottunk, utólag állapodtak meg a kinevezésében, miután az eredeti csúcsjelölt ki lett írva a darabból. A bizottsági tagok összetrombitálása még később valósult meg (tavaly november végén), és többek között a magyar tag kapcsán is az elnök esetében történthez hasonló fordulat következett be: a listavezetőként ismert volt magyar igazságügyi miniszternek, Trócsányi Lászlónak végül összeférhetetlenség miatt nem osztottak lapot, és hirtelen az addig gyakorlatilag ismeretlen Várhelyi Olivérnek, Magyarország addigi Unió melletti állandó nagykövetének neve került be a szereplőgárdába. És vezényletével nemrégiben be is mutatták az EU új bővítési mechanizmusát – a kérdést pedig talán még izgalmasabbá teszi a brit búcsú ténye.

Vajon mindennek tükrében úgy lesz végül, ahogy mi akartuk, ahogy az uniós választáson részt vevők, netán az attól távol maradók akarták? Egyfelől személycserék ellenére sincs kizárva, hogy igen; másfelől kérdéses, hogy kinek volt és van konkrét elképzelése például arról, hogy melyik országot lehetne és kellene felvenni következőnek az Európai Unióba.

Matek, mérnöki munka

Meglehetősen komplex volna a képlet, de matematikailag elvileg kimutatható, konkrétan mennyit ér a szavazatunk. Függ természetesen attól, hogy hány szavazótársunk van játékban, illetve hányan lehetnének játékban, de inkább ellustálkodják; hogy miként voksolhatunk (listákra, egyénekre…), hány közül választhatunk, mekkora a bejutási vagy győzelmi küszöb, ennek nyomán a szavazatok milyen arányban vesznek el. Erről persze szintén mi döntöttük, illetve elődeink, akik egy pillanatban megszavazták az épp aktuális választási rendszert. De még ha kiszámítjuk is, mekkora hányadát teszi ki a győzelemnek vagy a vereségnek a mi voksunk, nem feltétlenül ez a lényeg – mert ezután még számtalan váratlan tényező közbeléphet, és különféle irányokba terelhetik az ügyeket. (Lásd pl.: Brexit.) Váratlan fordulatokra annál inkább lehet számítani, mert még ha ideális esetben minden párt választási programját ismerjük is, ezek megvalósítása nem mindig megy egyszerűen, esetleg nem is reális. Arra pedig még ebben a bizonyos ideális esetben nincs képlet, hogy ha X-re szavaztunk, és ő almát ígért, de csak C-vel együtt tud kormányozni, aki viszont körtéket ígért, akkor milyen almás-körtés akármi sül ki ebből.

A demokrácia és a szavazás jókora mennyiségű bírálatnak van kitéve már régtől fogva, az eddigiekből következő egyik kézenfekvő ilyen felvetés, hogy ne legyen döntési joga annak, aki kellően tájékozatlan – döntsenek helyette az okosabbak. Az episztokrácia azt jelentené, hogy ahogy műteni sem engedünk mindenféle kontárt, az országok kormánykerekéhez is szakembereket állítunk, hogy biztosan jó irányba terelgessék az ügyeket. Hogy mennyire van létjogosultsága egy ilyen rendszernek, arról filozófusok és politikai elméletalkotók sem jutnak egyezségre, ám a felmerülő legérdekesebb kérdés számunkra – különösen a választások közeledtével – talán ennek kapcsán az, hogy létezhet-e egyáltalán egy mérnöki pontossággal meghatározható helyes döntés az országok vezetésében, amelyet megfelelően képesített személy vagy személyek meg tudnának hozni. Eléggé úgy tűnik, hogy nincs, és még ha volna is, a megvalósítása során a többi okosok mérnöki pontosságú döntéseivel is meg kellene küzdenie az érvényesülésért. Ugyanakkor – visszatérve az egészségügyi példához – nem fekszünk ugyan hozzá nem értők szikéje alá a műtőben, ám kikérjük magunknak azt is, hogy a szakértő akaratunk ellenére rákényszerítsen bennünket valamilyen beavatkozásra.

Karbantartóként

Hiába voltak ilyen felvetések, úgy tűnik, hogy a Brexit-népszavazás egyszeri volt, az ott született döntés meg lesz valósítva, ahogy lehet – most épp a népakarat másféle megnyilvánulása, a parlament is rugalmasabb e tekintetben, illetve inkább hajlik az igenlés felé. Az eddig látott fordulatok és alakulások azonban több tanulsággal is szolgálnak az egyszeri voksoló számára. Egyrészt valóban jól meg kell gondolni, hogy mit is akar, és hogy ennek a valaminek a végrehajtása, realizálása milyen körülmények között lehetséges – magyarán: tájékozódni kell, ezt nem lehet megúszni, bármennyire egyszerűbbnek tűnik is kihagyni vagy csak hangzatos kampányfélmondatokra támaszkodni. Másrészt azt is észre kell venni, hogy ugyan négy- vagy ötéves hatósugarú döntésnek tűnhet egy-egy karikázás, valójában továbbhullámzik, és megágyaz a következő döntéseknek is. Nincs tehát egy mindentől függetlenül létező akaratérvényesítő rendszer, amely bizonyos időszakonként felveszi a szavazólapjainkat, és cserébe megvalósult szándékokat ad – azzal, hogy elmegyünk szavazni, és felkészülten, tájékozottan tesszük ezt, a rendszer karbantartói is vagyunk, vagy fordítva, vandálok, ha ész nélkül futunk neki. Márpedig ha jobb a rendszer, az akaratunkat is jobban érvényesíti.

Búcsú a szavazólaptól

Ahol digitalizált államigazgatásról beszélnek, elsőként Észtország példája merül fel. Ott ugyanis már lehetőség van arra, hogy számítógépen vagy mobiltelefonon keresztül leadják a szavazatokat az erre jogosult állampolgárok (és sok más adminisztratív ügyet is intézhetnek így). Csak le kell tölteni a készülékre a szavazóprogramot, amely azonnal ellenőrzi a jogosultságot, és megjeleníti a megfelelő jelöltlistát – a voksot pedig azonnal titkosítja. A 2005 óta létező rendszer kitalálói arra is gondoltak, hogy esetleg valaki emiatt nem szabad akaratából „karikáz” – ha ilyesmi fordulna elő, a szavazás napján akár személyesen is beállíthat az érintett a választás reális helyszínére, és felülírhatja a voksot.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/9. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?