Szerviz után

Komáromban, Hársfa utcai házában ülünk a kandalló előtt. Nem mintha fáznánk, csak ott lehet cigizni. Borika, a felsége ott jelölte ki azt a helyet, ahol Matyi bácsi elszívhatja, amit el akar szívni, a kandalló torka pedig elszippantja a füstöt. A nagy halom csikk persze jelzi: itt nem titokban folyik mindez, hanem „külön engedéllyel”.

* Itt ez a lemez, Az árgyélus kismadár. Tizenegy tájegység, negyvenegy dal. Mi hívta elő, hogy megszülessen?

Kinyitom a rádiót, és minden jön belőle, csak a miénk nem. Hát, ez! Meg akartam mutatni, hogy van itt mivel büszkélkedni.

* Ilyen odaadó híve a műfajnak?

Az igazi magyar népdalnak!

* Csallóköz, Mátyusföld, Martos, Zoboralja, Ipoly mente, Medvesalja, Gömör, Bodrogköz, Magyarbőd – feltérképezte rendesen, hol mi termett ezen a tájon.

Mézes Árpáddal, a lemezen kísérő Pengő zenekar vezetőjével állítottuk össze az anyagot. Egyet mondtam én, egyet ő, és sorrendbe raktuk a dalokat.

* Gondolom, a bőség zavarával küzdöttek.

Rengeteg dalból válogattunk. Ág Tibor és Dobi Géza gyűjtéséből. Ifjú szíves koromban Ág Tiborral sokat vitáztam Az árgyélus kismadár miatt. »Ez nem így van – mondtam én, – de igen – felelte ő –, Martoson így éneklik. – Mi az, hogy éneklik, ha nem így van?« Ág Tibor erre a kezembe nyomott egy tizenöt kilós magnót, és azt mondta, na, akkor megyünk gyűjteni! És mentünk. Így kellett rájönnöm, hogy ugyanazt a dalt tájegységenként máshogyan éneklik. És így is jó, meg úgy is jó. Akkor tudatosítottam, hogy miért van a magyar népdal kincsestárában több mint 300 ezer népdal. Hát ezért!

* A pótalkatrészcserére hol került sor?

Pozsonyban.

* Nem úgy gondoltam. Testileg.

Ja, a csípőmben.

* Akkor most megint rákapcsol? Még többet fog vállalni?

Színház nélkül nem élet az élet. Akit ez gyerekként »megmérgezett«, az nem tud leszokni róla. Az én életemben két méreg van. A cigi és a színház. De a színház erősebb, mint a nikotin.

* Szól valami másról is az élete, mint arról, hogy mikor hol van fellépése, előadása?

Nagyon ritkán. A feleségem, akivel a Teátrum Színházi Polgári Társaságban ketten végzünk annyi munkát, mint kőszínházban egy egész csapat, meghagyta a szülői házat Sajógömörön, oda eljárunk néha, és rendbe hozzuk kicsit a dolgokat. Ott mindig találunk munkát. Remélem, a lábam engedni fogja, hogy én is tegyek-vegyek majd. Itt, a komáromi ház körül Borika az, aki mindig ide nyúl, oda nyúl. Van egy kis konyhakertünk, egy elkerített rész az unokáknak, játszótér, medence… sok mindenre gondoltunk, amikor terveztük a házat. Még arra is, hogy reggel kelet felől süssön be a nap a hálószobába, s déltől aztán, ahogy megfordul a napocska, már ide világít a nappaliba. Délután tele van napfénnyel a szoba.

* A Jókai Színházban mikor »sütkérezett« legutóbb?

Tavaly decemberben, A velencei kalmárban. A dózsét játszottam. Azóta nem volt új szerepem, mert tudták, mi van a lábammal.

* Vagyis kímélték…

Jóhiszeműen így is mondhatjuk. De van dolgom így is, nem unatkozom. Két műsorral állok mostanában közönség elé. Az egyik a Miért szép? a magyar beszéd szabályairól és a versmondás művészetéről, a másik: Én csak egy magyar vagyok!. Abban idegen nemzetek fiai nyilatkoznak a magyar nyelv szépségéről, de közben verseket is mondok.

* Gondolom, megszenvedi rendesen a mai magyar beszédet.

Nagyon. Rengeteget morgok. Borika rám is szól néha, hogy: »Hagyd már abba, nem hallom, mit mondanak!« A tévé különben is az agyamra tud menni. Gyakran összeveszem vele. Szidom őt, lehurrogom. Nincs pozitív hír, nincs kulturális hír. Hébe-hóba egy, ha betéved. De nincs egy valamirevaló film sem, csak a sorozatok tömkelege. Nem tudom, hova kapcsoljak.

* Ön is játszik sorozatban. Egy szlovák kereskedelmi csatorna napi sorozatában, a Forr a borban.

Az, mondjuk, jó sorozat, szívesen megyek, ha hívnak. De gyakran eszembe jut Ezópusz bácsi, aki azt mondja: »Minél jobban ismerem az embereket, annál jobban szeretem az állatokat.« És átkapcsolok az állatos csatornára, ahol még azt is megbocsátom a krokodilusnak, hogy harap. Az a dolga. Ilyennek teremtette őt az Isten. Valamit neki is kell ennie. De ami miatt a legtöbbet dohogok: Rádióban és televízióban mit hallok? Minden vesszőnél felviszik a hangsúlyt, nem törődve azzal, hogy a magyar nyelvnek megvan a maga dallama. A fiatalok pedig nagyon gyorsan átveszik ezt az éneklő beszédet. Vagy miért kell nekem szupermarketben shoppingolnom, ha nagyáruházban is vásárolhatok? Nem értem! Néztem az Eurovízió dalfesztiválját. Majdnem minden fellépő angolul énekelt. Miért? Mivel képviselte akkor a saját népét, nemzetét?

* Görgeynél hogyan kötött ki?

Régi terv. Évek óta készülök rá. Néhány esztendővel ezelőtt kaptam egy rádiójátékot magától a szerzőtől, Görgey Gábortól. Később megtudtam, hogy van ennek színpadi változata is. Nézem a tévét, a dilidobozt, és mit látok? Egerben játsszák a darabot. Azonnal kellett nekem is. Visegrádi rezidenciájában arra vár a kilencvenhat éves Görgey, hogy legalább álmában megjelenjen Kossuth, mert elszámolnivalója van vele. De az első ilyen álomképben nem vele, hanem a saját édesanyjával találkozik. S akkor megbeszélik, mi történt Világosnál. Aztán jön Széchenyi is… fantasztikus darab! De nem a Jókai Színház, hanem a Teátrum égisze alatt fogom bemutatni.

* Ami ugye nem azt jelenti, hogy rosszban van a színház vezetőségével?

Nem. Sőt! Nagyon kedvesek velem. Kosztümöt, kelléket kölcsönöznek. Bármit kérek, minden további nélkül kapok. Van valami csámpás szerep? Már hívnak is, hogy ráérsz, Matyi? Persze, hogy megyek. Ugrok.

* A dózse A velencei kalmárban nem volt „csámpás”.

Azt jól kitaláltuk a rendezővel. Egy emelvényen ültem. Előtte Az ördög nem alszikban gróf Boroghy Gedeont játszottam. Csuda jó szerep volt az is.

* Két magyar filmben is feltűnt nemrég. Hajdu Szabolcs Délibábjában és Rudolf Péter rendezésében, a Kossuthkifliben. Hozzájuk milyen út vezette?

A Délibáb szlovák koprodukcióban készült. Hajdu Szabolcs eljött Komáromba, s megnézett bennünket, akik játszunk nála. A Hortobágyon forgattunk két hétig. Nagy élmény volt. Igaza van a költőnek, ott az ég valóban összeér a földdel. Átéltünk egy óriási vihart is, arra is emlékezni fogok nagyon sokáig. Nemzetközi csapat tagja voltam. Magyar, román, szlovák színészek és egy elefántcsontparti fekete kolléga, Isaach de Bankolé. Jó társaság jött össze. Bankoléval nem sokat társalogtunk, ő meglehetősen zárkózott típus, s csak a helybéli testi fogyatékos fiú felé nyitott. Közös nyelvük nem volt, kézzel-lábbal kommunikáltak, és láthatóan kedvelték egymást. Én Polgár Tamással beszélgettem sokat, aki az egyik pribéket játszotta. Jó kolléga volt nagyon.

* A Kossuthkifliben a révész szerepét kapta, Haumann Péter és Reviczky Gábor társaságában.

Etyek közelében forgattunk, a Zoltán-tó mellett. Ott sütöttem nyárson a halat a történetbeli Vág partján. Halászni nem járok egyáltalán. Egyszer voltam az egyik kollégával, ráadásul sötétedés után. Agyoncsíptek a szúnyogok. »Ugye jó volt?« – kérdezte a kolléga. »Dehogy volt jó, össze vagyok marva!« Bámulni a vizet órákon át, méghozzá sötétben! Ez nem nekem való. Nem is mentem azóta sem. Haumann Péterrel egyébként nem volt lehetőségem társalogni, a forgatás ütemterve, sajnos, nem tette lehetővé. Reviczky Gáborral igen, vele már dolgoztam korábban. A vígszínházi West Side Storyban, amelybe Eszenyi Enikő hívott meg. Eljött megnézni Komáromba Kaszás Attilát A csókos asszonyban, és szólt az előadás után, hogy lenne egy ajánlata. Nagyon jó volt a Vígben. Ott ismertem meg Rudolf Pétert is, de vele sem beszélgettem sokat a Kossuthkifli forgatásán. Elmondta, mit kér, megcsináltam, és már álltak is át a következő képre. Ott nem volt lazsálás, cseverészés.

* S a kocsijával a West Side Story egyik előadása után mi is történt voltaképpen? Leengedték a kerekeket?

Kiszúrták! A Fradi játszott a Slovannal, győztek a magyarok, és ennek örömére, meglátván a szlovák jelzésű kocsit a Vígszínház parkolójában, kiszúrták mind a négy kerekét. Nem tudtam hazajönni. Rokonoknál aludtam Pesten, szervizbe kellett vinni az autót. Most a budapesti Vertigo Szlovák Színházban játszom Dér Denisszával és Thirring Violával, és összeállítottam egy szlovák–magyar költészeti estet is Katka Mrázovával, a volt főiskolai évfolyamtársnőmmel. Ő magyar verseket mond szlovák fordításban, én meg szlovák verseket magyarul. S találtunk közös népdalokat is a két nép kultúrájában.

* Hat unokája közül szerepelt már valamelyik a nagypapával?

A két legkisebbet beleraktam egy mesébe. Mindketten rettenetesen élvezik. A tizenkét éves szabadon improvizál. Ha valami zűr van, azonnal feltalálja magát. A hétéves pedig nagyon precízen teszi, amit tennie kell.

* Fáradtságnak nyoma sincs az arcán, a hangjával pedig hegyeket lehetne odébb tolni.

Csak előadás végén érzem egy kicsit fáradtnak magam, de ahogy beülök a kocsiba, és elindulok hazafelé, a vezetés nagyon jól kikapcsol, sőt fel is frissít. Rádiót olyankor nem hallgatok. Inkább jókat dumálok magammal.