Él Spanyolországban egy alig 3000 fős protestáns kisebbség, amely példátlan társadalmi szolgálatot teljesít, legyen szó menekültekről, börtönviselt emberekről, szenvedélybetegről, idősekről vagy gyerekekről. Alfredo Abaddal, a spanyol protestáns egyház (Iglesia Evangélica Española – IEE) főtitkárával beszélgettünk a reformáció napja alkalmából a történetükről, mindennapjaikról és sokrétű szolgálatukról.
Mióta élnek Spanyolországban protestánsok?
Egészen a reformáció korától, hiszen Spanyolország a Német-római Birodalom része volt, így a közvetlen összeköttetések biztosították Luther és Kálvin tanainak korai megérkezését a térségbe.
Melyek a spanyol protestánsok történelmének mérföldkövei?
Nagyon korán, már 1569-ben lefordították a teljes Bibliát spanyol nyelvre, azonban a protestáns közösségek még évszázadokig elszigetelve, szervezetlen formában élték meg a hitüket. Az 1670-es években protestánsok érkeztek az országba, és megpróbálták hivatalos keretek között az egyházszervezést, azonban a szabad vallásgyakorlás első valódi lehetősége az inkvizíciók után, 1869-ben érkezett el: megalapították a spanyol protestáns egyházat. Ez azonban nem jelentette a hivatalos elismerését, az alkotmányban továbbra is egyedül a katolikus egyházat ismerték el. A helyzeten az 1936–39-es polgárháború és az azt követő negyvenévnyi diktatúra sem segített: továbbra is a katolikus volt az egyetlen hivatalosan elismert vallás, a protestánsokat üldözték, templomaikat bezárták. A változást 1978 hozta meg, ekkor foglalták először alkotmányba a vallásszabadságot és szervezhettük meg szabadon a működésünket és szolgálatainkat.
Jelenleg milyen nehézségekkel kell megküzdeniük?
A spanyol állam az egyházaknak felajánlható egyszázalékos adóból mindmáig csak a katolikusoknak juttat, szemben a többi felekezettel. Bár az alkotmányunk kimondja a vallásszabadságot, az államszervezet intézményei és a politikusok sokszor kizárólagosnak tekintik a katolikus egyházat, és csak az ő rendezvényeiken vesznek részt. A kettős mérce egy másik formája, hogy a protestáns lelkipásztorok 1999-ig nem kaptak állami nyugdíjat. Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságánál fellebbeztünk ez ellen, és 2012-ben a javunkra döntöttek: kimondták, hogy a spanyol állam megsértette a diszkrimináció tilalmát. Ugyanakkor az emberek részéről semmilyen negatív megkülönböztetést nem érzünk, elfogadtak bennünket, és becsülik a társadalmi szolgálatunkat.
Melyek ezek?
Vasárnapi igeszolgálatunk, Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése a legfontosabb, mely nagyon hasonlít a kálvinista szertartáshoz. Emellett rendszeresen tartunk bibliaórákat és gyermekfoglalkozásokat is. Két alapítványi iskolánk működik Madridban, melyekben 1200 diák tanul, míg a latin-amerikai gyermekeket online segítjük a tanulásban. Szolgálatunkat megnehezíti, hogy a spanyol állam anyagilag csak a katolikus egyházat és a civil szervezeteket támogatja, ezért mi is civil szervezeteket hozunk létre, hogy azokon keresztül végezhessük társadalmi feladatainkat. Az iskolák mellett vannak idősotthonaink, de foglalkozunk börtönviselt emberekkel, szenvedélybetegekkel és erőszak áldozataivá vált nőkkel is. A legnagyobb örömünk az, amikor az emberek és családok nehéz élethelyzeteikben is a Bibliát hívják segítségül, és felismerik Isten mindenek feletti hatalmát.
Sokrétű tevékenységükhöz hozzátartozik a menekültek támogatása és a spanyol társadalomba való integrálása. Mikorra nyúlnak vissza ennek gyökerei?
Már az 1970-es években megkezdtük szolgálatunkat a menekültek között, ugyanis rengetegen érkeztek a dél-amerikai diktatúrákból: Kubából, Argentínából és Chiléből is. Jelenleg Venezuelából jönnek a legtöbben, idén már csaknem 3500-an. Sorrendben a szubszaharai országok népei követik őket, majd Szíria és Marokkó menekültjei, de a polgárháború sújtotta Ukrajnából és Romániából is sokan érkeznek hozzánk.
Hogyan tudnak segíteni nekik?
Amikor megérkeznek, hosszadalmas – akár másfél évig is elhúzódó – hivatali eljárás vár rájuk, melynek végén elutasítják vagy elfogadják menedékkérelmüket. Ha az államtól nemleges választ kapnak, mi szűkös anyagi lehetőségeinkhez mérten akkor is folytatjuk a támogatásukat, például ételosztásokkal. Ha jóváhagyják a kérelmüket, menekültstátust nyernek, és munkavállalási engedélyt kapnak. Őket az életük újrakezdésében támogatjuk: ételt osztunk, lakhatási és mentális támogatást nyújtunk számukra, segítjük a munkakeresésüket, spanyolt tanítunk nekik. Sokan küzdenek azzal, hogy míg otthon egyetemet végzett emberekként vezető beosztásokban dolgoztak, itt a nulláról kell indulniuk. Társadalmi beilleszkedésük hosszú folyamat, hiszen először a nyelvet kell megtanulniuk, miközben nem válogathatnak a munkalehetőségek között. Azt tapasztaljuk azonban, hogy ha már van nyelvismeretük, gyorsan megtalálják a saját útjukat, fejlesztik magukat, újabb tanulmányokat folytatnak, egyetemre járnak.
Hogyan fogadják őket a spanyolok?
Sokan versenytársat látnak bennük, és félnek, hogy csak a munkanélküliségi arányt növelik, a valóság azonban mást mutat. Gondoljunk csak a svájci órára, amelyet ma aligha ismernénk, ha nem érkeznek az országba jól képzett protestáns szakemberek, akik éppen Franciaországból menekültek. Ez tökéletes példa a többségi társadalom és a menekültek tudásának ötvözésére, amely megalapozta Svájc világhírnevét az óragyártásban. Nagy hiba rendellenességként tekinteni a migrációra a társadalmak életében, miközben az sokkal inkább a fejlődés és növekedés része, melyben a tudásuk és képességeik tovább gazdagíthatják és előremozdíthatják az adott országot.
Miért tartják fontosnak, hogy a saját elesettjeik mellett a menekülteknek is segítsenek? Mit üzennek ezzel?
A Biblia teljesen egyértelmű útmutatást ad arra, hogyan bánjunk az üldözöttekkel. Ez elsősorban keresztyén kötelességünk, s bizonyságtétel a vallásszabadság és az emberi jogok melletti elkötelezettségünkről. Senkinek se legyen kétsége afelől, hogy ha nem állunk ki a hitük miatt üldözöttekért, nemcsak az ő, hanem a mi nehezen kivívott vallásszabadságunk is sérül. „Jó dolgunkban” nem felejtkezhetünk el arról, hogy a mi történelmünknek is szerves része volt az üldöztetés. Másfelől állampolgári kötelességeinkhez is hozzátartozik, hogy segítsük a különböző közösségeket, hozzájárulva ezzel a társadalmi csoportok békés együttéléséhez. Ráadásul viselkedésünkkel gyermekeinknek is példát mutatunk, szolidaritásra nevelhetjük őket, ami keresztyén magatartásunknak is az alapja. Mert ez nemcsak jövőbeli életminőségünket határozza meg, hanem emberségünk minőségét is.
A spanyolországi protestánsok 40 gyülekezetében jelenleg 20 lelkipásztor végez szolgálatot. A 3000 egyháztagot számláló közösség főként hívei támogatásából tartja fent magát. A különböző társadalmi és civil szervezetekkel együttműködve országszerte összesen 2000 helyszínen segítenek a rászorulóknak. A tradíciók sokfélesége és egysége egyszerre jellemzi: teológiája s felépítése evangélikus, református, és metodista hagyományokat is követ. Az IEE tagja az Egyházak Világtanácsának, az Európai Egyházak Konferenciájának, a Református Egyházak Világközösségének és a Metodista Világtanácsnak.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.